Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)
I. A válás mint "társadalmi tény"?
a pal ingáin házasságokat érintő iménti kijelentést annyiban finomítani lehet, hogy miközben az özvegy újraházasodások nem bizonyulnak sérülékenyebbnek, mint a protogám házasságkötések, addig - és ez egybevág a külföldi kutatási eredményekkel - az elváltak nagyobb eséllyel juthattak másodszor is bíróságra. Ezúttal is elsietett lenne azonban messzemenő tanulságokat levonni. Nem hagyható ugyanis figyelmen kívül a válópert folytatók csoportjának sajátos, a válás intézményéhez való hozzáférés egyenlőtlenségeiből fakadó jellege. A Budapesten házasságot kötők abszolút többségét katolikusok alkották, akik közül a fiatalabbak, korábban nőtlen férfiak és hajadon nők vállalkozhattak nagyobb arányban „normaszegésre”, vagyis válópereskedésre. Mások, egy előző házassággal, hosszabb özvegységgel a hátuk mögött kevésbé lehettek aktívak, különösen a korai időszakban, amikor a „katolikus” válóper még számos procedurális nehézséget tartogatott, és talán még súlyosabb lelkiismereti aggályokat vetett fel. Ne feledjük végül, hogy a budapesti házasulok nagyobb része katolikus volt, s így eleve nem köthetett házasságot elvált családi állapotúként; ezzel szemben a protestáns és zsidó felek közül számosán újraházasodottként mehettek megint a bíróságra. A házassági törvény bevezetése után válóperbe torkolló házasságoknál, az 1886-1890, illetve az 1891-1895 közötti budapesti házasodási kohorszokban ezért nőhet meg némileg az özvegyen, s csökkenhet kisebb mértékben az elváltán újraházasodók aránya. A házasodási életkor szerepe kapcsán már felmerült a válással végződő házasságok fennállási ideje, amely jelezheti a szóban forgó kockázati tényezők erejét. Ha igaz az, amit Goode mond, hogy a válás már az első veszekedés, sőt, a megismerkedés előtt megkezdődik, illetőleg, hogy a felek személyes adottságai, szociális körülményei rányomják bélyegüket a megkötött házasság minőségére, akkor azt várhatnánk, hogy hamar nyilvánvalóvá válik a házasélet folytatásának képtelensége. Ezzel szemben Budapesten az látszik, hogy a felbontott házasságok többsége korántsem végződött viharos gyorsasággal. A századelős válási statisztikák alapján egyértelműen kimutatható, hogy a nagyváros válással végződő házasságainak fennállási ideje még huzamosabb is volt, mint vidéken. A megfelelő években, amikor ilyen adatok rendelkezésre állnak, a budapesti frigyek 33%-a tartott legfeljebb 5 évig, 36%-a viszont legalább 10 évet ért meg, miközben vidéken 43% volt az előbbi, és 32% az utóbbi aránya.147 Saját számításaink szerint, amelyek a statisztikától eltérően nem a jogerős válás kimondásáig, hanem a válókereset beadásáig veszik figyelembe a házasságok fennállási idejét, a viselkedési minta időtálló volt. A legfeljebb 5 évig tartó frigyek hányada 1850-1914 között 147 A számítás során az országos adatokból kivontuk a budapestieket, így kaptuk meg a „vidékét”. 95
