Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)
I. A válás mint "társadalmi tény"?
J Ezek előrebocsájtása után a tárgyra térve, ha először az 1870-es évek elejétől a házassági törvény életbe lépéséig terjedő időszakban nézzük meg a budapesti válóperes felek csoportjának vallási összetételét, a legmeglepőbb a katolikusok jelenléte, sőt relatíve magas aránya. Az áttért katolikusok a fővárosi pereskedők 33%-át, a katolikus valláson maradók további 9%-ot, együttvéve összesen 42%ot tettek ki. Kifogásolható persze, hogy miért számítjuk ide a katolikus hiten maradó férjeket és feleségeket, akik a válóperek passzív részesei voltak, hiszen rájuk a Budapesti Királyi Törvényszék illetékessége, s a meghozott bontó ítélet hatálya nem terjedt ki. És hasonlóképpen: a kitért katolikusok a bíróságon már nem katolikusként, hanem túlnyomórészt protestánsként, evangélikusként vagy reformátusként léptek fel. Mégis úgy véljük, hogy a hitükhöz ragaszkodó katolikusok számbavétele egy különleges helyzetű csoport fővárosi jelenlétére vethet fényt: ők voltak azok, akik jog szerint házasok maradtak, házastársaik viszont jog szerint elváltak, s újraházasodhattak (ezt nevezte a kortárs válóperes ügyvéd, Sztehlo Kornél találóan „törvényes bigámiának”80). Ami pedig az áttérteket illeti, kétségtelen, hogy ez utóbbiak a válóper megindítása előtt zömmel nem meggyőződésből, hanem csupán kényszerből, válási szándékot forgatva fejükben hagyták el a katolikus egyházat. Figyelemre méltó, hogy a katolikus arány az 1868-as törvénykezés nyomán, annak hatására, szinte azonnal megemelkedett, ami - hasonlóan ahhoz, ami később a házassági törvény bevezetése után történt - komoly válási potenciál meglétére, egyúttal a jogi akadályok jelentőségére enged következtetni. Emellett feltétlenül említésre érdemes a katolikusok, különösen a kitért katolikusok súlyának az 1870-es években tapasztalható növekedése, majd a növekedés megtorpanása, és visszájára fordulása az 1880-as évek derekán, aminek nyomán csak az 1890-es évek elején látszik megint élénkülés. Akárhogy is, a fővárosi katolikusok korai bekapcsolódása a válási népmozgalomba az országos válási statisztikákból kivehető passzivitáshoz mérten váratlan fejlemény. Jó volna tudni, hogy az e körben tömegesnek mondható vallásváltás fővárosi sajátosság volt-e, esetleg más város80 SZTEHLO Kornél: Törvényes bigámia? Budapest, 1891. Arra nézve, hogy a kifejezés popularizálódott, adalék lehet, miszerint Jókai Mór Eget vívó asszonyszív című regényében átvette, s könyve második részének XVI. fejezete címeként felhasználta azt. A századfordulón íródott, 1902-ben kiadott regény egyébként azért is tanulságos, mert a 18. századba visszavetítve jeleníti meg olvasói számára az 1896 előtti, ismerős házasságjogi viszonyokat; és sajátos módon reflektál az író saját házassági „botrányára” is. Vö. LUGOSI András: A szerelem bolondja? Jogi-antropológiai tanulmány az öregségről és az örökségről. Budapesti Negyed 2007/4. 388. p. 60
