Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)

I. A válás mint "társadalmi tény"?

- mint az közismert - a helytelenítés mértéke, s a normaszegőket sújtó szankciók ereje egyházanként eltérő volt. A „legliberálisabb” felekezet képzeletbeli címére minden bizonnyal több vallási közösség is pályázhatott volna (itt a protestánsokra és az izraelitára gondolunk), a legkonzervatívabb azonban kétségtelenül a római katolikus egyház volt, amely az érvényesen megkötött házasság felbontását semmilyen indokból nem engedte meg: a katolikus szentszékek - nyomós okok bizonyítása után - csak a házasok ideiglenes vagy tartós különélését, a felek (újraházasodást meg nem engedő) ágytól-asztaltól való elválasztását mondhatták ki.

Az egyházak közötti egyenlőtlenségeket, ami a hitelveket, és különösen a válással szembeni felekezeti attitűdöket illeti, egyéb, politikai természetű egyenlőtlenségek fokozták. Ezekről a jog szerepe kapcsán később még részletesebben szólni fogunk, ehelyütt tehát csupán vázlatos ismertetésre szorítkozunk. A legfontosabb a római katolikus egyháznak a polgári korszakban is érvényesülő közjogi dominanciája. A katolikus egyház befolyásának, számarányán túlmenően (a századfordulón a magyarországi házas népesség 48%-át, a budapesti házasok mintegy 60%-át adták) különös súlyt kölcsönzött az a momentum, hogy „ősi vallásként” a magyar királyok, utóbb a Habsburg-dinasztia évszázadokra visszanyúló védelmét élvezte. Ezzel szemben a protestáns felekezetek (az evangélikusok, reformátusok, és az unitáriusok együtt a házas népesség 24%-át, Budapesten 14%-át tették ki) csak a 18. század végétől kaptak szélesebb körű autonómiát, leszámítva Erdélyt, ahol a sajátos rendi szisztéma többé-kevésbé a Habsburg uralom alatt is biztosította szabadságjogaikat. Az ortodoxok hasonló, „bevett” státusát a magyar törvényhozás csupán 1848-ban rögzítette (ők képezték a házasok 14%-át, arányuk viszont a fővárosban csak 1% alatt maradt). Végül az állami beavatkozásnak leginkább kitett felekezet az izraelita maradt, amelynek emancipációja 1895-ig húzódott (5%-os országos, 25%-os fővárosi hányaddal). A közjogi egyenlőtlenségek enyhítése, ezzel együtt a katolikus egyház domináns helyzetének felszámolása, amely a magyar rendi országgyűlések ágendájához, illetve a liberális törvényhozáshoz köthető, ily módon csaknem a teljes 19. századot átívelte.74

Ha ezek előrebocsájtása után ismét elővesszük a törvényhatósági jogú városok és a környező statisztikai régiók válási rátáit (2. táblázat), s összehasonlítjuk azokat az egyes régiók népességének felekezeti összetételével, érthetőbbé válhat a sajátos területi mintázat. A magas és alacsony válási gyakoriságú területeket

74 PÉTER László: Az állam és az egyház viszonya és a civil társadalom Magyarországon: történeti áttekintés. In: Az Elbától keletre. Tanulmányok a magyar és kelet-európai történelemből. Budapest, 1998. 358-368. p.

55