Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)

I. A válás mint "társadalmi tény"?

elválasztó, északkelet-délnyugati irányú, nagyjából a Duna-Tisza-közét átszelő „válási tengely” ugyanis hozzávetőleg a zömében katolikus és a zömében akatolikus (protestáns és ortodox) lakosságú vidékeket választja el egymástól. Úgy is mondhatjuk, hogy miközben a római katolikus vallásúak aránya a birodalmi központtól, Bécstől távolodva egyre csökken, az elválóké megfordítva, mindinkább nő.75 A katolikusok hányada az ellenreformációs hullám eredményeként a Magyar Királyság tartósan Habsburg uralom alatt maradt területein, a Felvidék nyugati részén (77%), valamint a Dunántúlon (74%) volt a legmagasabb; ugyanakkor, mint kimutattuk, az elválóké itt volt a legkisebb. Ezzel szemben arányuk az egykori török hódoltság és az Erdélyi Fejedelemség területén, a magas válási rátákkal rendelkező Tiszántúlon (13%) és Erdélyben (12%) volt a legalacsonyabb; ugyanők a Bánságban is kisebbségben maradtak (34%).76

Az országos válási statisztikák vallási megoszlásait a statisztikai régiók népességének vallási szerkezetével együtt vizsgálva (az elválók száma régiónként felekezeti bontásban ugyanis nem került publikálásra), alátámaszthatjuk a válási ráták regionális különbségei alapján megfogalmazott fenti hipotézist. A statisztikai hivatal a korai időszakra vonatkozóan 1876-1889 között adott közre országos felekezeti megoszlásokat, amelyek a válással végződő házasságok megkötésének szertartását vették figyelembe. Csak későbbről, 1898-tól állnak rendelkezésre adatsorok a felekezeti hovatartozásról, s ezek már az elváló egyének vallását tükrözik. Előbbiek szerint Magyarországon az 1876-1889 között kimondott válások 70%-a protestáns lelkészek által anyakönyvezett frigyeket érintett (az egészből egyedül a reformátusok 47%-kal részesedtek). Emellett számottevő volt még a válással végződő ortodox (11%), és a zsidó házasságok aránya (8%). Ellenben a felbontott római és görögkatolikus házasságok hányada csupán 6 és 4% volt. Nyilvánvalóan a kimutatott protestáns túlsúly tükröződik a korai válások regionális megoszlásában: 1876-1893 között minden ötödik felbontott házasságot a Tiszántúlon kötötték. Ezt is túlszárnyalta azonban a szintén jelentős protestáns népességgel bíró Erdély, ahol a korszakban a válással végződő házasságok közül minden második-harmadikat anyakönyvezték. Ekkoriban tehát a két régió együtt a magyarországi válások közel kétharmadáért tehető „felelőssé”! Ezzel szemben a katolikus dominanciájú Dunántúlról és a Felvidékről együttvéve is csak a válá75 Megjegyzendő, hogy „Bécstől való távolságként” a könyv előzményét képező disszertáció bírálója, Halmos Károly jellemezte a helyzetet.

76 A folyamatokat felvázolja: KOCSIS Károly: A Kárpát-medence történeti vallásföldrajza (10- 21. század). In: Gál András-Frisnyák Sándor-Kókai Sándor: A Kárpát-medence történeti vallásfoldrajza. Tanulmánygyűjtemény. Első kötet. Nyíregyháza-Szerencs, 2016. 10-13. p.

56