Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)

I. A válás mint "társadalmi tény"?

egy-két régióra. Népességgyarapodásának elsődleges forrásvidékei egyaránt egy­beestek alacsony (Felvidék, Dunántúl), és viszonylag magas (Duna-Tisza-köze, Tiszántúl) válási gyakoriságot produkáló régiókkal.68 Budapest esete persze kivételes lehet, amennyiben inkább a bevándorlók nagyvárosi környezethez való adaptációja, illetve válási népmozgalomba való gyors bekapcsolódása, semmint lassan oldódó „konzervativizmusa”, a házassági kötelék felbontásától való tartózkodása feltételezhető. Azoknak a pereskedőknek, akiknek ismerjük a születési helyét, illetve akik nem külföldön (vagy Horvátor­szágban) látták meg a napvilágot, 30%-a született Budapesten (illetve Pest-Budán vagy Óbudán); a válóperben résztvevők további 33%-a származott városi telepü­lésről, és 37%-a egyéb községből, faluról. Itt azonban nem ez, hanem a válóperes felek összetételének időbeli alakulása az érdekes. Miközben az egyéb városi szü­letésűek hányada stabilnak mutatkozik, a budapesti születésű és a falusi hátterű pereskedők aránya a vizsgált korszakban jelentősen elmozdult egymáshoz képest: a válóperben résztvevő fővárosiak 1850-1894 között 3 8%-os súlya az 1907-1914 közötti időszakig 26%-ra csökkent, a kisebb községekből származók kezdetben 30%-os aránya ellenben a világháború előtt 41%-ig emelkedett. Az elmozdulást nem folyamatos csökkenésként, illetve növekedésként kell elképzelni: a változás javarészt az 1895-1906 közötti évekre tehető.69 A válóperes iratok alapján ki­számított arányokat ugyan nem tudjuk a budapesti házas népesség születési hely szerinti megoszlásához viszonyitani, mert erre a statisztikák nem adnak módot, de a jelzett változás, amely ráadásul a válóperek számának növekedésével párhu­zamosan ment végbe, feltevésünket erősítheti. Ez végső soron, Budapest esetében nem is lenne váratlan, hiszen a nagyvárosi környezet asszimilációs ereje a többi, méreteiben, lakosainak számát tekintve sokkal kisebb, illetve a városiasság ala­csonyabb fokán álló magyarországi településhez képest kiemelkedő lehetett. 68 Vö. KATUS László: Budapest népessége, népesedése és társadalma a 19-20. század fordulóján. In: Barta Györgyi-Keresztély Krisztina-Sipos András (szerk.): A „világváros” Budapest két századfordulón. Budapest, 2008. 250-255., 262-265. pp. 69 Adatbázisunkban összesen 12 968 esetben fordul elő születési hely, amely főként visszakere­sett házassági anyakönyvekből származik. Ebből nem vettünk figyelembe 1064 külföldi vagy horvátországi születési helyet, mert azok településtípusonkénti besorolása bizonytalan volt. Az ismert, illetve beszámított születési helyek korszakonként a következőképpen oszlottak meg: az 1850-1894 között indított válóperekben 2707; 1895-1906 között 5285; 1907-1914 között 3912. A településtípusonkénti megoszlás így alakult: a fővárosban született 3584 személy, ré­gióközpontban 715, megyeközpontban 1328, középvárosban 862, kisvárosban 997, egyéb köz­ségben 4418. A településtípusonkénti kategorizálást a következő munka segítségével végeztük: BELUSZKY-GYŐRI, 2005. 214-228. p. 51

Next

/
Thumbnails
Contents