Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)

III. Jog és társadalom

házastárs nyomtalan eltűnése, évekig tartó távolléte esetén vélelmezni lehetett, hogy az eltávozott már nincs az élők sorában. Ez a katolikus egyházban a tartósan távollevő fél holttá nyilvánítását, a protestánsoknál a házassági kötelék felbontását vonta maga után. És ha a házastársak kibékíthetetlenül, ahogy mondani szokás: „halálosan” meggyülölték egymást, életveszély foroghatott fenn, amit a válás tulajdonképpen elhárított.669 Ezek a premisszák természetesen a 19. század derekára, a válóokok szekularizálódása, illetve jellemzően engedékeny alkalmazása folytán, már nem voltak magától értetődőek, de az azokból levonható következtetések tovább éltek.

Az elváltakat nemcsak a 19. század derekának statisztikusai sorolták az özvegyek csoportjába, hanem gyakran maguk az érintettek is annak tartották magukat. A szászországi születésű Klein Emesztin családi állapotát, amikor 1890 tavaszán Rapos Árpád vendéglőssel lépett második házasságra, az evangélikus lelkész özvegyként jelölte meg, noha nem sokkal előbb vált el férjétől, Müller Ede Gyulától. A magyarázat az lehet, hogy Müller tartózkodási helye régóta ismeretlen volt (a válást hűtlen elhagyásra hivatkozva mondták ki). A magára maradt feleség okkal feltételezte, hogy az eltűnt férj már nincs az élők sorában, s még a válókereset beadása előtt összeállt Rapossal, akitől egyébként már 1884 áprilisában törvénytelen gyereke született.670

A válásnak a „házasság halálaként” való felfogása mellett hétköznapibb motívumok is felfedezhetők az özvegy családi állapot szerepeltetése mögött. Az elváltakkal szembeni fenntartások fényében például nagyonis érthető, hogy miért vallották magukat özvegynek azok a férfiak és nők, akiknek második házassága futott zátonyra, előző házastársuk pedig korábban elhalálozott. így a lipótvárosi Marokkó-ház felügyelője, Seeger Frigyes, aki az 1860-as évek elején vált el második nejétől, Parecco Vilmától, egy évtizeddel később bekövetkezett halála után nem elváltként, hanem özvegyként lett anyakönyvezve. A pesti német gyülekezetben évtizedek óta szolgálatot teljesítő lelkész, Lang Mihály nyilvánvalóan tisztában volt az elhunyt férfi személyi viszonyaival, ám kerülve az elvált családi

669 Egy tanulmány az 1910-es amerikai népszámlálás kapcsán eleve abból a feltevésből indul ki, hogy az elváltak egy része özvegynek vallotta magát: KRAMAROW, Ellen A.: A Note on Remarriage Reporting in the 1910 U. S. Census. Journal of Family History 1995/4. 359—360. p. A tartós távoliét egyházjogi kezelésével, illetve a holttá nyilvánítással kapcsolatban: RAJNER Lajos: A második s további házasságok és a szentszéki holttányilvánítás. Uj Magyar Sion VIII. Esztergom, 1877. 801-823., 892-923. p.

670 Parecco c. Seeger válóper: BFL IV.1122.a. 2454/1862. Az exférj halála 1872. december 24-én: MNL OL Budapest Deák téri német evang. hal. akv. 271/1872.

418