Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)

III. Jog és társadalom

(az elváltak halálozásával, és az újraházasodásokkal) összevetve kimutatta, hogy az 1910-es cenzus alkalmával az elvált férfiak hozzávetőleg fele nem vallotta be tényleges családi állapotát; ezzel szemben Kovács számításai szerint az elvált nőknek csupán az egyharmada tehetett ugyanígy. A statisztikus konklúziója: „az elvált nők egy része férje nevét is viselvén, a nőknél nincsen olyan nagy tere a családi állapotra vonatkozó adat meghamisításának.”667 A gondolatmenet kristálytiszta és az abból levont következtetés rendkívül érdekfeszítő, de mielőtt tovább mennénk, előbb vessük fel azt a kérdést is, amit Kovács nem tett, nevezetesen: hogy vajon tényleg csupán az elváltak rejtőzködéséről, s az elvált családi állapot elhallgatásáról, „meghamisításáról” lehet szó? Vagy más ok is meghúzódhatott az elvárásoknak meg nem felelő bevallás mögött?

A statisztikai hivatalnokok természetesen nem voltak naivak, kezdettől fogva tisztában voltak az elváltak kikérdezését illető nehézségekkel. Már az 1857-es népszámlálási utasítás is utalt ezekre: „ezért kellett elhagyni - továbbá a magánügyek iránti tapintatból - olyan rovatokat, mint elváltak, vagy különélők-e a házasfelek, hiszen ezekről más, simább utakon is lehet adatokat gyűjteni.”668 Az állítólagos „más, simább utakat” ugyan az utasítás nem részletezi, de tény, hogy 1857-ben az elváltakat még nem számolták össze külön, hanem nemes egyszerűséggel az özvegyek közé sorozták őket. Az elváltak első igazi összeírása 1869-ben kudarccal végződött, miután - mint többször említettük - sem a kérdezőbiztosok, sem a megkérdezettek nem tudták a statisztikusok elvárásainak megfelelően értelmezni a feltett kérdést. Magyarországon így először csak 1880-ban próbálták szorosabban meghatározni, azaz a törvényesen elváltakra szűkíteni az „elváltság” fogalmát. A kérdezők térfelén ettől fogva világos lehetett a szándék; joggal kételkedhetünk ellenben, hogy ez így volt-e a megkérdezettek oldalán is.

Az 1857-es népszámlálás adminisztrátorai nem véletlenül utasították a kérdezőbiztosokat az elváltak özvegyek közé való felvételére. A szemlélet, miszerint a válás a „házasság halála”, amely „özvegyeket” hagy hátra, a korai időszakban elterjedt lehetett. A legősibb válóokok, amelyeket a különböző protestáns irányzatok elfogadtak, valamiképpen kapcsolatba hozhatók az elhalálozással, vagy legalábbis annak veszélyével. A házasságtörés a Bibliában halálos bűnként szerepel, a kora újkorban halálbüntetést vonhatott maga után, így az elkövetett bűn a tettes életben hagyása esetén is megszüntethette a házassági köteléket. A

667 A Magyar Szent Korona Országainak 1910. évi népszámlálása. Hatodik rész. Végeredmények összefoglalása. Bp., 1920. 54. p.

668 Magyarázó emlékirat a népszámlálás előírásaival kapcsolatban. Bécs, 1857. In: Dányi Dezső: Az 1850. és 1857. évi népszámlálás. Budapest, 1993. 136. p.

417