Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)
III. Jog és társadalom
újraházasodni. Másoknak megint csak nem ez lebegett a szemük előtt, amikor válópert indítottak, hanem egyszerűen csak ki akartak szabadulni egy emberileg tűrhetetlen, jogilag rendezetlen élethelyzetből. Ugyanakkor Perczel Ida és József Jolán esetében - ahogy a legtöbb, általunk eddig felhozott esetben - a házasság intézményének korabeli vitalitása szembeötlő. Perczel Ida és párja, ha tehették, a külvilág előtt házasnak adták ki magukat. A nyughatatlan József Jolán, rövid megszakításokkal, 15 éves korától haláláig házasságban élt: habár negyedszázad alatt ötször vált el, mindannyiszor új házasságra lépett. Az „elváltság” ódiumán az újraházasodás, a házaslét sokat enyhíthetett. Manapság, amikor az intézmény népszerűsége jócskán megcsappant, illetve az elvált családi állapot nem jelent komoly hátrányt, már érthetetlen ez a ragaszkodás, a házasságba vetett töretlen hit, de éppen ezért nem tanácsos alábecsülni az újraházasodások vonzerejét. Elváltak „Ha az állami bíróság vétkesnek ítél egy férfit, mert nejét tettleges bántalmazásokkal illette, ha vétkesnek ítél egy nőt, a ki az urát megcsalta, a mai társadalom egy kicsit talán megbotránkozik az eset fölött, de azután napi rendre tér fölötte és a szalonokban mindenki barátságosan kezet szorít az elítéltekkel. Egy új házasság mindent reparál.” - panaszkodik 1912-ben, több évtized válóperes ügyvédi tapasztalatával a háta mögött Sztehlo Kornél. „Talán másképp lenne” - folytatja - „és sokakat visszatartana a házastási kötelességek súlyos megszegésétől, ha a társadalom bojkottot mondana azokra, a kik a házasság intézménye és ezzel a társadalmi rend ellen vétettek. Régebben így is volt. Az elvált nőknek, még ha ártatlanok voltak is, nehéz helyzetük volt a társaságban és a nők irtóztak attól erre a sorsra jutni. Ma mosolygunk felette, sőt azt találjuk, hogy az elvált nő sokkal érdekesebb egyéniség, mint a családi gondok és kötelességek súlya alatt gömyedező feleség és senkinek sem jut eszébe a társaságban az elvált nőnek hátat fordítani.”661 A budapesti Dávid Ferencről elnevezett unitárius egyházi egylet ülésén tartott előadás, amely egyébként a hallgatóság soraiban sokakat személyesen érintett, jól összefoglalja, ugyanakkor talán el is túlozza az elváltak megítélését illetően a 19. század második felében, s a századelőn lezajlott változásokat. Sztehlo kijelentése mindenesetre felveti azt a kérdést, hogy mi történhetett azokkal, akik hosszabb-rövidebb ideig, nem ritkán életfogytiglan, elváltként folytatták életüket? Hogyan tekintettek saját magukra, és miként látták őket mások? 661 SZTEHLO, 1912. 412
