Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)
III. Jog és társadalom
szerint részben ez áll a válások növekedésének századfordulós felgyorsulása, illetőleg a katolikus pereskedők arányának bővülése mögött. Nem véletlen, hogy a két világháború között Budapesten volt a legalacsonyabb az egyházi esküvők polgári házasságokhoz mért aránya: ehhez, ami a katolikus egyházat illeti, a katolikus elváltak kényszerű, párhuzamos egyházi esküvőt nélkülöző polgári újraházasodásai nagyban hozzájárulhattak.656 Hasonló a helyzet a gyermekes elváltakkal, pontosabban a kiskorú gyermeket gondozó exfeleségekkel. Frans van Poppel a fiatalon elvált nők előnyét a házassági piacon abban látja, hogy jelentős részben nem született gyermekük az előző házasságból, s így hamarabb találhattak maguknak új férjet. A válópereskedők többsége Budapesten is gyermektelen volt.657 De tényleg esélytelenek lettek volna az újraházasodásra az elvált asszonyok nem jelentéktelen kisebbségét alkotó gyermekes nők, akiknek viselkedését Poppel valójában nem vizsgálhatta saját forrásai alapján? A magyar fővárosban éppenséggel azt láthatjuk, hogy a gyorsan újraházasodó elvált nők aránya az újraházasodó nők teljes csoportján belül a gyerekszám növekedésével együtt nem csökken, hanem nő. Azoknak az újraházasodó elvált nőknek, akiknek felbontott házasságából nem származott gyermek, csak 38%-a ment megint férjhez egy éven belül; az egyetlen gyermekkel pereskedők körében ugyanez az arány nem sokkal magasabb (39%), a kétgyermekeseknél viszont már 43%-ra, a három vagy több gyermekesek között pedig 49%-ra emelkedik. A gyermekek gondozásának szüksége a legtöbb feleséget kétségtelenül visszatartotta attól, hogy véget vessen rossz házasságának, és inkább csendben tűrt tovább. Az anyák közül aktív fellépésre többnyire, úgy tűnik, azon kevesek mertek vállalkozni, akiknek határozott elképzelésük volt a válás utáni újrakezdéssel kapcsolatban. Ehhez persze - tegyük hozzá - részben az a körülmény is hozzájárulhatott, hogy a házasság de iure fennállásának időtartama alatt született illegitim gyermekeket az 1880-as évektől törvényesként vették számba. Azon már kevésbé lepődhetünk meg, hogy a nagyon gyorsan újraházasodó gyermekes nők többsége a középosztálybeli exfeleségek közül került ki. Ahogy a válópereskedő felek között, akiknek házasságát gyermekáldás kísérte, felülreprezentáltak voltak a tehetősebb párok, úgy új házasság kötésére is előttük nyílt kedvezőbb kilátás. Az újraházasodó szegény nőknél a gyerekszám nem gyakorolt hatást a válást követő esküvő lebonyolításának gyorsaságára: függetlenül ettől 656 1933-ban a budapesti katolikusok 63%-a kötött a polgári mellett egyházi házasságot; a környező Pest megyében ez az arány 85%, a maradék országban 93% volt: KOVÁCS Alajos: Polgári házasság - egyházi esküvő. Magyar Statisztikai Szemle 1935/2. 93-94. p. 657 POPPEL, 1998: 352., 381-382. p. 405
