Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)

III. Jog és társadalom

a tényezőtől, egyharmaduk kötött új házasságot egy éven belül. Ezzel szemben a hasonló élethelyzetbe kerülő középosztálybeli nők 45%-a házasodott újra egy éven belül, ha gyermektelen volt; 51%-a, ha egy gyermeke; 59%-a, ha két gyermeke; illetve 64%-a, ha három vagy több gyermeke volt. Mindez azt jelenti, hogy a középosztálybeli nők nemcsak kevésbé tűrték megromlott házasságaikat akkor, ha gyermekük volt, hanem ezzel együtt is vonzóbbak voltak a házassági piacon.

Az újraházasodás, mint a házassági kötelék felbontásának motívuma mindamellett főként a korai időszakban lehetett meghatározó, s azután vesztett jelentőségéből. E tekintetben figyelemre méltó fejlemény a budapesti újraházasodások „lefékeződése”. A magyar főváros újraházasodói között mind a férfiak, mind a nők körében a legkorábbi, 1850-1875 közötti periódusban volt a legmagasabb a relatíve gyorsan, két éven belül házasságot kötő elváltak, különösen pedig az újraházasodó elvált nők aránya. A két éven belül új házasságot kötő férfiak hányada a saját nem újraházasodói között tulajdonképpen stagnált, illetve némileg csökkent (63%-ról 61% körüli értékre); a nőké azonban jelentősen visszaesett (a korai 71%-ról 55%-ra). Érdekes lenne megtudni, hogy ugyanakkor vajon nemcsak az újraházasodások gyorsasága, hanem azok gyakorisága is csökkent-e, de erre forrásaink nem adnak lehetőséget. Az a benyomásunk, hogy a jogintézmény használatának módja a 19. század vége felé megváltozott, s a válások elterjedésével párhuzamosan ez az indíték némileg a háttérbe szorulhatott, illetőleg egyre többeket valóban a házas viszály legális megoldásának óhaja vezetett a bíróságra. Amíg 1850-1875 között az ismert újraházasodások 68%-a követte a válást két éven belül, addig ez az arány 1906-1914 között 58%-ra mérséklődött (a mélypontot az 1894-1905 közötti 54% jelentette). Részben talán az újraházasodás szempontjának háttérbe szorulásával magyarázható a válófélben lévő nők életkorának növekedése is: a házassági törvény előtti válóperekben szereplő feleségeknek még 71%-a volt 35 évnél fiatalabb, a századforduló táján pereskedő nőknél ez az arány 66%-ra, a világháború előtti években 63%-ra csökkent.658 Ha igaz, ebben szerepet játszhatott a jogi környezet kedvezőre fordulása, amennyiben 1895 után minimális (féléves) különélési periódus után is a siker reményében lehetett perelni (míg korábban előnyt jelentett az informális elvált életszakasz elnyúlása). A hangsúly ilyen formán ismét a házassági konfliktusra helyeződött.

A tönkrement és a remélt új házasság között - ez vizsgálatunk talán legfontosabb tanulsága - mindvégig a válás intézménye állt, amelynek modalitása egyaránt befolyásolta a házassági konfliktusok megoldását, s az elváltak újraházasodása-658 Érdekes, hogy Hágában a férfiak újraházasodási rátája csökkent jelentősen, miközben a nőké nem változott: vö. POPPEL, 1998: 375. p.

406