Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)
III. Jog és társadalom
akinek a házasság fennállása alatt született két gyerekéről az elsőfokú ítélet nem rendelkezett (s a nő egy harmadikat el is titkolt a bíróság elől). A törvényszéki adminisztráció hanyagsága azonban nem tartott sokáig. A házasságból származó gyerekek számának, nevének, születési adatainak akkurátusabb rögzítése, s a bírósági határozat szabatosabb közlése az ítéletekben - a felsőbíróságok ezirányú nyomásának köszönhetően - az 1880-as évek közepétől rendszeressé vált. A másik fontos mozzanat a vétkességi elv háttérbe szorulása volt. A 19. század folyamán a fővárosi törvényszék előtt nem csupán a veszélyeztetett gyermekek vélt vagy valós érdekei kerültek terítékre, de - az árvaszéki eljáráshoz képest - nagyobb súllyal esett latba a pereskedő szülők erkölcsi alkalmassága, ami a vétkesség vizsgálatát tette szükségessé. A házassági törvény lényegében a megelőző törvényes gyakorlatot rögzítette, amikor a gyermekek odaítélése kapcsán a következő alapelveket fektette le: mérvadó a szülők megegyezése; annak híján a bíróság a gyerekeket 7 éves korukig az anya, azon túl a nem-vétkes fél gondozására bízza; mindkét fél vétkessége esetén nemük szerint kerülnek az apához, illetve az anyához. A törvény azonban csak iránymutatással szolgált, nem kötötte meg szorosan a bíró kezét, mert az - mondta ki a jogszabály - „a szülők vétkességének és egyéb személyes körülményeinek figyelembevételével a gyermekek nyilvánvaló érdekében a szülők egyezségétől és a fentebbi szabályoktól eltérőleg is intézkedhetik, sőt a gyermekeket harmadik személy gondviselésére is bízhatja.” A bíróság élt is a lehetőséggel, s általában tartózkodott a vétkessé nyilvánított fél, különösen az anya szankcionálásától, amennyiben az meglátása szerint ütközött a gyermek érdekével, sajátos igényeivel. Ezzel együtt a bíróságok mindinkább visszavonultak erről a területről. A gyakorlatban inkább jóváhagyták a szülők válási szerződéseit, illetve a válóper tárgyalása folyamán tető alá hozott egyezségeit, avagy - a házassági törvény erre szintén lehetőséget adott - a nehezebb eseteket áttették a speciális szaktudással és jártassággal felvértezett gyámhatósághoz (ez történt például Szakolczai Árpád és Ekler Malvin, valamint Laykauf Károly és Bozóky Hildegard gyermekei vonatkozásában).564 A századelőn a Budapesti Királyi Törvényszék már a bontó ítélettel befejezett „gyermekes” válóperek közel egy harmadában nem hozott határozatot az elhelyezés és gondozás kérdésében, s a gyámhatósághoz továbbította az ügyet. 564 Az 1894: XXXI. te. 95-97. §§.: MAGYAR TÖRVÉNYTÁR 1894-1895. 186. p. A korábbi válóperes gyakorlatra: SZTEHLO, 1890: 120-125. p. A gyakorlat alapvetően a szokásjogból táplálkozott (bár nem teljesen esett egybe azzal): TÁRKÁNY SZŰCS, 1944: 90-91. p. - A praxis alapján kritizál egy, a vétkességi elv érvényesítését forszírozó, a gyámhatósághoz intézett belügyminiszteri rendeletet: LÖW, 1909. 347
