Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)
III. Jog és társadalom
a férj társadalmi állásához, felderített jövedelméhez képest történt, figyelembe véve a nő vagyonát, rangját, műveltségi fokát, s keresőképességét, de ennél nem nagyon lehetett az „arany középutat” megtalálni. A bíróságok nem számolhattak előre a jövedelmi viszonyok javulásával vagy romlásával sem, ami vagy az egyik, vagy a másik fél számára mindenképpen újabb sérelmet jelentett.548 Az ideiglenes nőtartási per megindítása elsősorban azoknak a középosztálybeli nőknek lehetett előnyös, akiknek hitvese biztos jövedelemmel rendelkezett, amiből rendszeresen tudta fizetni a vita lítiumot. A szegényebb nőktől a bíróság egyrészt elvárta a saját keresetet, másrészt mégha meg is ítéltek számukra egy bizonyos összeget, férjeik, akiknek általában nem volt lefoglalható vagyonuk, biztos állásuk és kiszámítható keresetük, könnyebben kibújhattak kötelezettségük alól. Ahogy a korabeli jogász körökben szokatlan szociális érzékenységről tanúbizonyságot tevő békési járásbíró, Nagy Antal írja: „a joggyakorlat annyira egyoldalúvá válik, hogy a szabályok érvényesülésének bizonyos czenzusa van, az ezen alóli viszonyoknál pedig úgy, ahogy elleplezi tehetetlenségét. Az a czenzus, amely alá sorozható esetekben az ideiglenes nőtartás iránti keresetek eredményre vezetnek, olyan mennyiségű vagyon létele, vagy egyéb olyan jövedelme a férjnek, amelyre a megítélt tartási összeg behajtása végett sikeresen lehet végrehajtást vezetni”.549 Mégis valószínűnek tűnik, hogy a jogi lehetőség kihasználása idővel - a válópereskedéshez hasonlóan - bővülhetett, illetve a nőtartási perekben szereplő feleségek és férjek szociális összetétele a századelő folyamán megváltozhatott. A foglalkozási viszonyok stabilabbá válásával a kisebb fix keresetek is a nőtartási igények célpontjává válhattak. Az egyik kivételesen, a vizsgált korszak legvégén fennmaradt nőtartási ügyben hozott ítélet éppenséggel szerény jövedelemmel bíró alkalmazottakat érint: Petricskó Katalin cseléd (szakácsnő) 1914 őszén mindöszsze havi 30 koronát kért az őt 14 évvel korábban, alig néhány havi házasélet után elhagyó férjtől, Tóth Ferenctől, aki a fővárosi vízműveknél díjnokként, illetve Anyakönyvi mellékletek 1858, Kanya. - A nőtartásdíj kiszabására: SZTEHLO, 1890: 114- 120. p. A 20. század elején akadt példa rá, hogy a Kúria a férj jövedelmére való tekintet nélkül, a nő fenntartásához nélkülözhetetlen összeget szabta ki tartásdíjként. Az ítéletre hivatkozik: RÉVAI Lajos: A m. Kir. Kúria felülvizsgálati tanácsának judikaturája. A Jog 1903. február 22-i (8.) szám 58-Ó0. p., 1903. március 8-i (10.) szám 77-80. p. 548 A bíróilag megállapított tartásdíj felemelése vagy csökkentése a 19. században még nem volt gyakorlatban. Sztehlo Kornél szerint: „Ez utóbbinak megengedése sok visszaélésre, az elsőnek megengedése pedig a férj folytonos zaklattatására szolgáltatna alkalmat.” SZTEHLO, 1890: 117. 549 NAGY, 1910: 401. p. 337
