Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)
III. Jog és társadalom
azonban a bírói praxis, a különválás módja, illetve az a körülmény, hogy ki maradt a házi berendezések és ingóságok birtokában, továbbá az, hogy a nő távozásakor el tudta-e szállíttatni azokat, fontos momentum maradt, hiszen az ekörül támadt perpatvarok, s maga a válóper sokáig húzódhatott. „Hogy mi történik a válóper hosszú tartama alatt a nő ingóságaival,” - írja az ügyvédként számos válópert levezénylő Sztehlo Kornél - „azzal a bíró nem törődik. Volt esetem, hogy a férj azokat elraktározta és a válóper öt évi tartama alatt a nő bútorait és szőnyegeit a moly mind megette.” A hozományi ingókhoz (bútorokhoz, használati tárgyakhoz, konyhai felszereléshez, ágy- és fehérneműhöz) való hozzájutás persze nem annyira az állagromlás miatt, sokkal inkább a nő új, elvált életre való berendezkedése szempontjából volt kiemelt fontosságú.526 A válóper lefolytatásának kényszere, ami a hozomány kicsikarását illette, másként hatott a vagyonos és a szegény családoknál. A szerényebb háztartások esetében, ahol a kelengye értéke nagyobb súllyal esett latba, a hozomány kiadása technikailag kisebb nehézséget jelentett, és az említett bírói praxis bizonytalansága miatt - nem beszélve a jogi népszokás vélelmezhető erejéről - önmagában nem adott okot a válóper megindítására, szemben a vagyonos párokkal, ahol a hozomány nagyobb része nem használati tárgyakban testesült meg, hanem rendszerint üzleti vállalkozásokba, ingatlanokba került befektetésre. Ezen kívül a tehetősebb nők számára a különélés alatt az anyagi forrásokhoz való hozzáférés, ellentétben a kétkezi munkából magukat eltartani képes elvált feleségekkel, létfontosságú lehetett. Ahogy Raífay Ferenc fogalmaz a különélés nyomorúsága kapcsán: „Hogy ez sokáig ne tartson, kénytelen lesz a nő bontó- vagy válópert indítani, hogy legalább hozományát megkapja. Ez a szabály [az ti., hogy a hozomány csak a házasság felbontása után adható ki] tehát annyiból is helytelen, hogy belekergeti a nőt a válásba, amit különben talán meg sem tenne.”527 Úgy véljük, részben ez lehet a magyarázata annak, hogy a vizsgált korszakban miért indítottak nagyobb arányban válópert középosztálybeli nők, s miért tanúsítottak lanyhább érdeklődést a jogintézmény iránt vagyontalan sorstársaik. A női különvagyon, a hozomány és a közszerzemény közös vagyonból való kihasítása még a házasság tönkremenetelében viselt egyéni felelősség mértékétől példa: A Jog 1891. június 7-i-i (23.) szám 89. p. A hozományi ingók megkülönböztetésének nehézségére, valamint a jogi felfogás és a joggyakorlat ingadozására: vö. SZTEHLO, 1890: 101-102. p.; SZTEHLO, 1901: 26-27., 36. p. 526 SZTEHLO Kornél: A házassági elválás problémája. Ügyvédek Lapja 1912. március 9-i (10.) szám 3. p. 527 RAFFAY, 1909: 481. p. 328
