Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)

III. Jog és társadalom

tenni arra, hogy azokat nem neje hagyta hátra, hanem a saját tulajdonát képezik. Az ingatlanok tekintetében a telekkönyvi nyilvántartás egyértelműsége miatt nem támadhatott hasonló vita: hiába támasztott igényt Neubauer Rozália budai házuk egyharmad részére, a törvényszék elutasította követelését, mivel a ház 1855-ben történt adásvételekor az egyedüli vevő a férj volt, s az ingatlant kizárólag az ő nevére jegyezték be. Hafner Antal a vagyonelkülönítés után, 1880-ban alkotott végrendeletében a biztonság kedvéért külön leszögezte, hogy mintegy húsz éve különváltan élő neje nem kaphat semmit, mert vagyonát részint szüleitől örökölte, részint az életközösség megszüntetése után szerezte, s a nő vagyoni igényeit különben is teljesen kielégítette.515 A pereskedők jelen esetben ágytól-asztaltól elválasztott katolikusok voltak, de az érintetteknek bontóper folyamán sem volt tanácsos vagyoni követelésekkel előállni, mert a bírósági eljárás éveket vehetett el életükből.

A különvagyon-rendszer előnyei még kevésbé érvényesülhettek a nő vagyonának ama része vonatkozásában, amelyet ő vagy családja hozomány, esetleg járadék (allatura, paraphernales, apanage) címén férjének meghatározott céllal, a közös háztartás szükségleteire átadott. A legtöbb esetben ez képezte a nő tulajdonképpeni vagyonát, hiszen a hozomány a társadalmi presztízs kifejeződése volt, s a menyasszony családja igyekezett „tisztességes” stafírungot összeállítani, ami mellett a nőnek ritkán maradt számottevő különvagyona. Maga a hozomány sajátos kölcsönügyletként fogható fel, amelyet a feleség és a férj a házasság fennállásának időtartamára kötött egymással. A férj vagyona és a nőhozomány együtt alkotta a család egzisztenciális alapját, s ez utóbbi biztosította annak „közszerzeményre” való jogát is, ami a házastársak gazdálkodásának, kereső tevékenységének eredményeként határozható meg. Ebből eredt a hozomány vissza-, és a közszerzemény követelési jogának korlátozása: a családi gazdaságot megalapozó tőkét a feleség addig nem vonhatta el férje kezeléséből, ameddig a házassági kötelék jogilag fennállt. Ahhoz, hogy a nő megkaphassa hozományát, - hacsak a házastársak nem egyeztek meg egymással - válópert kellett indítania, kiharcolva a kötelék felbontását (vagy az ágytól-asztaltól való elválasztást). így 1872-ben hiába igazolta közokirattal 1900 forintra rúgó hozománya átadását Stem Sarolta,

515 A vagyoni per: BFL IV.1122.a. 1865. III. 401. Hafher Antal végrendelete: BFL VII.151. 1116/1880. Marschalné részére egy éven belüli elhalálozása esetén 100, a második évben 200, a harmadik évben 300, azon túl pedig 500 forintot rendelt. Tudjuk, hogy a végrendeletet 1891- ben hirdették ki, tehát valószínűleg az utolsó kikötés teljesült. Ez nem tisztán „munkabér” volt, hiszen a testamentum abban az esetben, ha a nö előtte halt volna meg, kizárta annak lehetőségét, hogy a temetés költségein felül rokonsága egyéb követeléssel léphessen fel „munkaadójával” szemben.

323