Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)
III. Jog és társadalom
szeparálódást követően a kenyérkereső férfiak és a háztartás körüli teendőket ellátó nők összeállását eredményezték.449 Magyarországon a jogi néprajzi kutatások a különvált házasok törvénytelen együttéléseinek aránylag széles körű társadalmi elfogadottságára engednek következtetni. Tárkány Szűcs Ernő mártélyi kutatásai szerint a vadházasság az öregek, az özvegyek, a szétment katolikus házasok, és az elváltak esetében a párkapcsolat elfogadott formájának számított. A kiskunhalasi népi jogszokások kutatója, Papp László, ugyancsak a két világháború között, a mezővárosi közösség toleráns magatartásáról számolt be: „Idővel gyakran összeállt egyik s másik házastárs valakivel s így élték le életüket. A hiba nélkül volt házastárs becsületében azért nem esett csorba, ha a »másikkal« tisztességesen élt, ezekre nem is mondták, hogy vadházasok, hanem hogy »úgy laknak együtt«.”450 Újabban a sárközi házasélet korabeli problémáit vizsgáló Balázs Kovács Sándor a következőképpen általánosítja a jelenséget: „Mind a különélést, mind a vadházasságot az állami jog által el nem ismert, tehát jogi népszokásként létezett intézményeknek tekinthetjük, melyeket a társadalom önálló és külön kategóriaként ismert el, mint társadalmi tényt fogadott el.”451 A kérdésben azért nehéz állást foglalni, mert a különvált férjek és feleségek új kapcsolatairól még kevesebbet tudunk, mint általában a vadházasságokról. A vadházasok a népszámlálásokban nem kaptak külön rubrikát, s egyaránt előfordultak házasként vagy nőtlenként/hajadónként, illetve egyéb törvényes családi állapotuknak megfelelően. A házasságon kívüli együttéléseket Budapesten a századelő kifinomultabb, probléma-érzékeny háztartás-összeírásai megkísérelték ugyan számszerűsíteni (kevés sikerrel), arra azonban még a fővárosi statisztikusok sem mertek vállalkozni, hogy ezen belül megbecsüljék a de facto különvált házasok arányát.452 A vizsgált korszakban a „konkubinátussal” naponta szembesülő egyhá449 FROST, 2011. 96-118. p. 450 PAPP László: Kiskunhalas népi jogélete. Budapest, 1941.31. p. Mártélyra: TÁRKÁNY SZŰCS Ernő: Mártély népi jogélete. Kolozsvár, 1944. 79-80., 91. p. 451 BALÁZS KOVÁCS, 2005: 290. p. A sárközi férjes asszonyok törvénytelen gyerekeiről: uo. 280. p. 452 A fővárosi statisztikai hivatal aligazgatója a lakásban élők egymáshoz való viszonya kapcsán ír a feltérképezett vadházasságokról: PIKLER J. Gyula: Az 1911. évi budapesti lakásszámlálás főbb eredményei. (Harmadik közlemény.) Városi Szemle 1911. 853-855. p. Korábban hasonló közlés: Budapest Székesfőváros Statisztikai és Közigazgatási Évkönyve 1909-1912. Budapest, 1914. 31. p. - A vadházasságok felderítésének nehézsége nem magyar sajátosság: vö. KOK, Jan-LEINARTE, Dalia: Cohabitation in Europe: a revenge of history? The History of the Family 2015/4. 491-492. p.
