Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)

III. Jog és társadalom

féltékeny feleségét, megint felmerült a szakítás gondolata: „Válni akar tőlem, mit tegyek, én erőszakkal vissza nem tartom, a következményeket ő lássa, nem akarom, hogy azt mondja, én űztem őt ki, legyen akarata szerint mindenben.” Másnap délelőtt, amikor a férfi nagynéniéhez (az „öregekhez”) ment, feleségét és leányukat is ott találta: „Mari künn állt a gyermekkel, amint látott, bement, mire felértem, bezárta az ajtót, néném szavát kihallottam, „nem kell kinyitni”, rostéi Item a dolgot s bántott, dühösen káromkodtam, de azután meggondolva a dolgot elmentem villanyoson haza [...] Mari 9 tájt hazajött, levetkőzik, nyugodt maradtam, valami szomszédnéja hívja őt, hamarosan kiment, ez bántott, bezártam ajtót-ablakot, s leheveredtem. Mari jött egypárszor zörgetni, végre a szomszéd cselédleány segélyével kezd bemászni, nem akartam megengedni, elfogott a vak düh, le akartam lökni, de nem sikerült, amint leszállt, nekitámadtam s többször megütöttem, követeltem tőle, öltözzön fel azonnal s menjen, csak úgy rázott a düh. Mari kérésre fogta a dolgot, mire lecsillapodtam. Kezdődött a controverse. Beszéltem a másik lakás házmestemőjével, a lakás már üres és pingálva lesz.” Ezúttal valóban komolyra fordult a dolog. Fodor Mária július 27-én, amíg a történtek miatt dohogó férje a hivatalban volt, gyermekükkel együtt felpakolt, és a lakást elhagyva a holmival férje nagynénjéhez távozott. „12 után el haza,” - számol be Lowetinszky a fejleményekről - „az ajtó be van zárva, a kulcsot egy gyerek hozza, bemegyek, a szobában rendetlenség, ágyruha, ruhanemű, ékszerek, befőtt, fehér edény, egyszóval ruhámon, könyveimen, s régi pénzeimen kívül csak az üres bútorok maradtak meg. Ez fájt nagyon, hisz ha már szegény menni akar, én nem tartom s odaadok neki mindent, de hogy ő tudtom s akaratomon kívül elvigyen mindent, ez nem járja. Első impulsusban lementem a házmesterhez, az utasított a II. emeletre, hogy onnan egy fuvaros vitte a holmit. Fel ahhoz, az nem volt ott. Onnan el Lujzáékhoz. Mari tényleg ott volt, nem sokat beszéltem, meghagytam, hogy kövessen. El onnan. Be akartam menni a rendőrséghez, de azután meggondoltam a dolgot, s el haza. Mari nem akart követni, a düh csak úgy rázott, ha nem jött volna, nem tudom, mit csináltam volna vele. Otthon nem beszéltem sokat, nekiálltam, s írtam egy nyilatkozatot, melyben elismeri, hogy a holmit elvitte az öregekhez, hogy beleegyezik a válásba, s hogy minden igényéről lemond, követeltem ennek az aláírását, ebbe azonban nem egyezett bele. Dühömben meg akartam kötözni kézen-lábon, száját betömni, s itthagyni mindaddig, míg az öregekkel nem végeztem, mert ezek a felbújtók. Szegény nő, hisz ha tudná, mi sors vár reá a nagyvilágban mint elvált nő, hogy minden pimasz feljogosítva érzi ma267