Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)

III. Jog és társadalom

firtatásával rögtön a negyedére apadt az ekként számbavettek tömege. Azt ugyan kockázatos lenne kijelenteni, hogy a kérdéses időszakban a magyarországi házasságbomlások száma éppen háromszor akkora lett volna, mint a legális válásoké, ahhoz azonban nem férhet kétség, hogy az előbbiek száma jócskán meghaladta az utóbbiakét. A népszámlálás kalkulálhatatlan „tévedéseire” jó példa a főváros elváltjai számának sokkal kisebb arányú csökkenése: az 1869-ben Pesten és Budán összeszámolt 1703 elválttal szemben 1880-ban 1567 elváltat regisztráltak. Ez egyébként arra enged következtetni, hogy a kérdésre Pest-Budán többen tudtak megfelelő különbséget tenni a szétment, de még fennálló házas és a törvényesen elvált családi állapot között. Ugyanakkor lehetne erre prózaibb magyarázatot is találni: könnyen lehet, hogy a nem-hivatalosan szeparálódó fővárosi házasok jobban el tudtak rejtőzni az állami hivatalok és a városi magisztrátus tekintete elől, amire a nagyvárosi környezet a túlzsúfolt lakásállománnyal jóval több lehetőséget biztosított, mint amit a kisvárosi vagy rurális miliő nyújtott a hasonló cipőben járó férjek és feleségek számára.435

A házastársi elhagyás kétségtelenül a legális váláshoz vezető út első állomását jelentette, amely lehetőséget aztán egy-egy liberális jogi reform tömegesen válthatott valóra. Másfelől viszont a házassági konfliktusok jogon kívüli megoldásai meglepően sokáig tartották magukat, ami arra utal, hogy a ,jogi népszokás” virágzása nem pusztán a törvényes válás nehézségeivel magyarázható. Tanulságos ezt illetően, hogy Budapesten a bíróság megkerülésével szeparálódó házasok még a 20. század második felében sem szívódtak fel teljesen az elváltak tömegében. Az 1960-as években, a Lőcsei Pál vezette szociológiai kutatócsoport arra az eredményre jutott, hogy a főváros II. (Budán) és IV. kerületében (Újpesten) felbomlott házasságok több mint egyharmadában a felek bíróság közreműködése nélkül

435 NAGY, 2007: 149-150. p. Az idézetben található kiemelés tőlünk származik. - Az 1901-es népszámlálási utasítás (a kereskedelemügyi miniszter 4.015/1900. elnöki számú rendelete) már kifejezett formában rögzítette: „A családi állapotra vonatkozó kérdőpont kitöltésénél mindenkor csakis a törvényes állapot veendő tekintetbe, s a házasságon kívüli kötelék (az úgynevezett vadházasság) egyszerűen nemlétezőnek tekintendő. Elváltnak is csak az jegyezhető be, a kinek a házassága jogerős bírói ítélettel bontatott fel vagy a kire nézve az ágytól és asztaltól való elválasztás a házassági pert befejező jogerős ítélettel mondatott ki”. Budapesti Közlöny 1900. szeptember 2-i (201.) szám 10. p. - 1881-ben 10 937 volt azon fővárosi házas személyek száma (5487 férj és 5450 feleség), akiket lakhelyükön egyedül írtak össze: KÖRÖSI József: Budapest Fővárosa az 1881-ik évben. A népleírás és népszámlálás eredményei. II. füzet. Budapest, 1882. 219. p. A közreadó azonban ehhez a következő megjegyzést fűzte: „Azon körülménynél fogva, hogy napszámosok és utazók családjukat otthon szokták hagyni, az elkülönítve összeírt házaspárok számából semmi következtetés sem vonható a házassági kötelék nagyobb vagy csekélyebb szilárdságára.”

263