Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)
II. Állam és házassági jog
szorgalmazott válást csak abban az esetben lehetett megakadályozni, ha valamely házastárs nem kívánt sem megegyezni hitvesével, sem bontópert indítani ellene, és eközben a házasság során tanúsított magatartása kifogástalan volt; egész pontosan: nem követett el semmit, ami jogi értelemben okot adott volna a kötelék felbontására. Az ilyen mintaszerű, ugyanakkor hajthatatlan házasok azonban eleve kevesen voltak, s idővel egyébként is - amint a válások társadalmilag elfogadottabbá váltak - megfogyatkozhattak. Perköltségek és szegényjog A hosszan elnyúló pereskedés, a procedúra kellemetlenségei, és az óhatatlan presztízsveszteség mellett, a válókereset beadását fontolgató házasok számára az egyik legkomolyabb visszatartó erőt a válóperes eljárás költsége jelentette. A bíróság és más hivatalok közreműködésének bélyegilleték formájában lerovandó díja, az ügyvédek és a házasságvédő munkadíja, a járulékos kiadások általában véve olyan anyagi megterhelést okoztak, amit nem mindenki tudott felvállalni. Az idők folyamán, a válópereskedés egyszerűsödésével és felgyorsulásával az eljárás általában véve olcsóbbá vált, ami azt jelentette, hogy a házasok egyre szélesebb rétege férhetett hozzá a válás intézményéhez. A jogintézmény társadalmi használatának kiszélesedése, a válások elterjedése kétségtelenül ezzel a mozzanattal is összefügg. Nézzük meg tehát, hogy valóban megfigyelhető-e a jelzett tendencia, illetőleg, hogy a 19. század második felében hogyan váltak mégis elérhetővé a bíróságok a kevésbé tehetős házasok számára is, akiknek megjelenésével Budapesten viszonylag korán számolni kell. A 19. század derekán még a vagyonos középosztálybeli feleknek is alaposan meg kellett gondolni, hogy a házassági kötelék felbontásába vágjanak. Erre kitűnő - és tegyük hozzá: ilyen formában nagyon ritkán megragadható - példa a Szilágyi család esete a válással. 1863 őszén, amikor a neves történetíró, ekkoriban a nagykőrösi református gimnázium tanára, Szilágyi Sándor húga, Katinka Pettkó Lajos ügyvéddel kötött házassága válságba került, a jogi lépéseket Budáról irányító apa, Szilágyi Ferenc egyik legfőbb aggodalma a pereskedés elkerülése volt. A család férfitagjai a Lúgoson élő asszonynak, aki gyermekeivel együtt elhagyta részeges férjét, mindenben segédkezet nyújtottak, ugyanakkor Szilágyi Ferenc lépten-nyomon felhívta a helyszínen intézkedő fiú figyelmét, hogy vessék el a pereskedés lehetőségét: „pénzt ne vesztegessünk ok nélküli perlekedésre, inkább tartsuk meg a gyermekeknek azt” - írja Szilágyi Sándornak 1863 decemberének elején. Levelezésükben állandósult az atyai intelem: „Minden esetben kérlek, jól 245
