Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)
II. Állam és házassági jog
jegyzői okirat a házaspárt még a közös lipótvárosi lakcímen, az Akadémia utca 11. alatt tüntette fel. Ezt a címet adta meg utolsó közös lakhelyként a februárban kiadott helyhatósági bizonyítvány is, de mint a válóperes iratokban szereplő adatokból kiderül, valójában az elhagyó fél szerepét eljátszó Obersohn Miksa volt az, aki az Akadémia utcai lakásban maradt, s az állítólag elhagyott feleség, Brandeis Irén költözött el (lakcíme a válóper alatt az Aréna út 68. szám alatt volt). Annak homályban hagyása, hogy ki kit hagyott el, nem volt nehéz, hiszen a különválás körülményeit a bizonyítványt kibocsájtó kerületi elöljáróság nem nyomozta - erre nem is volt apparátusa -, csupán két tanú igazolta, akiket nyilvánvalóan a felhívó fél állított a hatóság rendelkezésére. Árulkodó az említett közjegyzői okirat tartalma is. A férj ebben felesége összes vagyoni igényei kielégítéseként évi 4000 korona nőtartás fizetésére kötelezte magát, de az összeget csak a jogerős bontó ítélet megszületése esetén volt hajlandó folyósítani (más kérdés, hogy ebbéli ígéretét később megszegte). A tető alá hozott megállapodás mindenesetre kulcsot ad a lakcímek körüli zavar megfejtéséhez. Az egyezség megkötése idején ugyanis még nem a nő, hanem Obersohn Miksa kívánt felperesként fellépni, hiszen a felek leszögezték, hogy Brandeis Irén elveszíti tartásdíjra való jogát akkor, ha a válást a férj vétkességéből mondanák ki, erre pedig a férj, ha alperesi szerepben marad, bizton számíthatott volna. Nem kétséges tehát, hogy a megállapodás nyomán a nő szakította meg az életközösséget, s költözött el az Akadémia utcából. Aztán valamiért szerepet cseréltek, s végül a nő indította meg a processzust (Obersohn egyébként évekkel később hivatkozott is rá, hogy a válóperben nagylelkűen magára vállalta a vétkes alperes szerepét). Emellett az elhagyás megkonstruálására enged következtetni a korai ügyvédi asszisztencia is. 1909 nyarán, Starnberger Ferenc közjegyző irodájában az a dr. Stadler Jakab ügyvéd tanúsította a vagyoni megállapodás írásba foglalását, aki később a férjet a válóper során képviselte; a másik tanú szintén jogász, dr. Dénes Manó ügyvédjelölt volt. Nyilvánvalóan ők, illetve az általuk képviselt ügyvédi irodák lehettek a szerződés megszövegezői, s afelől sem lehet kétségünk, hogy később a szereposztás megváltoztatását is ugyanők bonyolították le.397 Maga a processzus kínos volt, mert a törvényhozó a kibocsájtandó bírói felhívás vonatkozásában életszerűden viselkedést várt el: a felperesnek eleinte őszintén kívánnia kellett a házasélet folytatását, s csak a visszatérés megtagadása nyomán fogalmazódhatott meg benne a válási szándék. A fennmaradt tárgyalási jegyzőkönyvek pár mondatos összefoglalói természetesen nem érzékeltethetik, 397 BFL VII.2.C. 1910. V. 197. A közjegyzői okirat eredetije: BFL VII.176.a. Starnberger Ferenc közjegyző okiratai. 2262/1909. 233
