Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)
II. Állam és házassági jog
azok változatlanul kitartottak válási szándékuk mellett, rendezve a még függőben lévő kérdéseket, mindenekelőtt a gyerekek elhelyezését, a válást meg kellett engedni. Amennyiben a bíró látott még reményt az együttélés folytatására, egy-két hónapra visszautasíthatta a feleket. A vagyoni vita - a keresztény válóperektől eltérően - nem gátolta a válás kimondását, mivel a bíró a vagyoni követeléseket érdemi határozat nélkül külön perre utasíthatta. A házas konfliktus alaposabb kivizsgálására egyedül a nő házasságtörése adott volna lehetőséget, de erre a gyakorlatban alig került sor. Az 1868-as polgári perrendtartás nem oldott meg semmit, sőt, inkább növelte a zavarokat azzal, hogy még átmeneti jogszabályként sem hivatkozott a kancelláriai rendeletre, ehelyett a zsidó válóperes eljárás szabályozásával az igazságügyi minisztert bízta meg. A minisztérium azonban soha nem élt a törvényi felhatalmazással, így a zsidó párok kizárólag a bíróságok praxisára hagyatkozhattak. A Kúria 1871 -ben, amikor egy zsidó feleség semmisségi panasszal élt a válólevél kiadásának utólagos, pozsonyi törvényszék általi jóváhagyása ellen, ki is mondta, hogy panasznak nem lehet helye, mivel zsidó válóperekben a perrendtartás a procedúrát nem szabályozta, így e tekintetben az eddigi törvényes gyakorlat irányadó.356 Ilyen körülmények között nem csoda, hogy a zsidó válóperekben kibontakozó joggyakorlat az 1860-as években ingadozó volt. Más helyütt már elmondtuk, hogy a keresztény bírák sokáig azt illetően is bizonytalanok voltak, hogy a rituális válólevél kiadását lehetővé tenniük, avagy elrendelniük kell-e. Többségük csupán meghajolt az elébük járuló felek akarata előtt, mások viszont hajlandóak voltak segédkezet nyújtani egyes renitens, a közösség írott és íratlan szabályait áthágó házasoknak, s a keresztény processzusokhoz hasonlóan a tényállás nyomozásába fogtak, mielőtt ítéletet hoztak volna. A gyakoribb előbbi esetben azonban a válóper merőben formális eljárást képezett. Ezt megkönnyítette, hogy zsidó válóperekben nem lépett fel kötelékvédő, sőt, a pereket, ha a felek nem fellebbeztek, nem terjesztették fel ítélőtáblái és kúriai felülvizsgálatra, így semmi sem állt gyors lefolytatásuk útjában. A joggyakorlat mindazonáltal később nem ezt az irányt követte, inkább az utóbbi felé mozdult el, ami azt jelentette, hogy a bíróságok egyre kevésbé tartották tiszteletben a zsidó 356 Az udvari kancelláriai rendelet eredetije: MNL OL D.189. 15940/1863. Közli: SZTEHLO, 1890: 273-279. p. A perrendtartás vonatkozó 22. és 36. §§-ai: MAGYAR TÖRVÉNYTÁR 1836-1868. 511., ill. 513. p. A VKM-rendelet: MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA 1878. Budapest, 1878. 774-783. p. Az 1871-es semmitőszéki ügy: Törvényszéki Csarnok 1871. szeptember 12-i (71.) szám 282. p. 207
