Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)
II. Állam és házassági jog
ba kerültek, azaz nem köthettek új házasságot egészen addig, amíg a hitehagyott férj ki nem adta az erre feljogosító válólevelet. A válólevél kiszolgáltatására azonban, miután a keresztény férjet általában nehezen lehetett a zsidó rituális szertartás elvégzésére hajlítani, hosszas huzavona után, esetleg sehogysem került sor. A jozefiánus jogalkotók sokáig kerülgették az egyre gyakrabban felvetődő jogi probléma megoldását, hiszen bár egyfelől a zsidó-keresztény vegyes házasság tiltottnak, a kikeresztelkedéssel előálló helyzet nemkívánatosnak számított, másfelől viszont a házasság polgári kötelékének sérelmét jelentette volna, ha válóper lefolytatása nélkül is megengedik az érintettek újraházasodását. A vita tétje tulajdonképpen az volt, hogy az állam tekintheti-e egyenértékűnek, illetőleg részesítheti-e a keresztényekéhez hasonló védelemben a zsidó házasságokat. A Habsburg Birodalom Lajtán túli részében a 19. század első felében - a több ízben kiadott udvari dekrétumok ellenére - évtizedekig tartott, amíg a joggyakorlat megállapodott abban, hogy a zsidó házasságot az egyik fél kikeresztelkedése önmagában még nem teszi semmissé, hanem szabályos válópert kell lefolytatni, s ha a felek megegyeznek, a házasságot fel kell bontani ahhoz, hogy más házasságra léphessenek.298 Az ezt deklaráló uralkodói rendeletek azonban nem vonatkoztak Magyarországra, s a Lajtán innen a vallási előírások (vagy az azokat helyettesítő állami szabályok) maradtak érvényben. Habár később az 1863-as udvari kancelláriai rendelet kimondta, hogy a válóper kikeresztelkedés nyomán is megindítandó, de ez a rendelkezés csak a protestáns betérőkre lehetett hatással, a szentszéki bíráskodásnak alávetett katolikusokra nem, hiszen a katolikus kikeresztelkedettekre a kánonjog előírásai vonatkoztak. így a szatmárnémeti királyi ügyészség 1883-ban elutasította egy zsidó nő kettős házasság miatt emelt panaszát, akinek férje néhány hónappal esküvőjük után római katolikus vallásra tért, majd egy keresztény nőt vett el. A határozat elleni fellebbezést a Budapesti Királyi ítélőtábla visszavetette, mivel a kánonjognak megfelelően „megtörtént a szabályszerű interpelláczió, melyre is panaszosnő, mint a zsidó hiten megmaradt házasfél kijelentette, hogy férjéről lemond, a vele való együttélést nem óhajtja, sőt kijelentette azt is, hogy nem kívánja őt akadályozni abban, hogy keresztény nőt vehessen há298 Vö. ÖStA AVA Hofkanzlei. Allgemeine Reihe. Akten. IV. T. 8. (Ehen der Juden, Illyrien, JÖ, NÖ, OÖ, Karton 1553.) 16/1801., ill. 19 ex Augusto 1814.; 771. Hofdekret vom 28-ten Junius 1806. Justizgesetzsammlung 74—75. p.; 1789. Hofdecret vom 10-ten August 1821. Justizgesetzsammlung 43. p.; 2277. Hofdecret vom 19-ten May 1827. Justizgesetzsammmlung 80-81. p.; 168. Hofkanzlei-Decret vom 4. Februar 1837. Justizgesetzsammlung 102. p. Magyarországon, Nyitrán fordult elő hasonló eset, amikor a hatóságok a válólevél kézbesítését szorgalmazták; MNL OL A.39. 8545/1806. 169