Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)
II. Állam és házassági jog
házastársa életére tört, vagy házasságtörést követett el; ha az egyik a másikat gonoszul (auf eine boshafte Art) elhagyta; vagy ha a férj és feleség között támadt ellenségeskedés oly fokra hágott, hogy az egymás iránt táplált gyűlölet áthidalhatatlannak (unüberwindlich), vagy ahogy a nagyar jogi terminológiában meghonosodott: engesztelhetetlennek bizonyult, s a válást mindkét fél kitartóan követelte, feltéve még, hogy abból a gyermekeikre nézve nem származott hátrány. A felsorolt bontóokok nagyjából a protestáns nézeteknek feleltek meg. A házasság polgári szerződésként való felfogása leghatározottabban az illetékes bírói fórum kijelölésében jutott kifejezésre: a házastársaknak kérelmükkel — akár katolikusok voltak, akár nem - világi bírósághoz kellett folyamodniuk; az egyházi közegek a továbbiakban csak a válópert megelőző békéltetésben játszottak szerepet. A házassági pátens publikálása Magyarországon is - csakúgy, mint a Habsburg Birodalom más tartományaiban - felforgatta a házassági ügyek legális kezelésének rendjét, hiszen az állam korábban legfeljebb felekezetközi kiegyensúlyozó szerepet vállalt, s tartózkodott attól, hogy bármely vallásfelekezet tekintetében meghatározza, hogyan és mely szabályok szerint járjon el matrimonialis causákban. II. József házasságjogi reformjai mindenekelőtt az uralkodó katolikus egyházat sértették, amennyiben megkérdőjelezték a házasság szentségét, elvonták a szentszékek hatásköréből a házassági pereket, sőt, polgári jog alakjában teret engedtek „heretikus” házassági jogoknak is. Az Ehepatent nem kedvezett az ortodoxoknak sem, akik korábban házassági ügyeikkel saját egyházi bíróságokhoz fordulhattak, amelyek az óhitű felekezet joga szerint ítélkeztek. Ugyanez elmondható a Királyhágón túli protestáns házasokról is, akik az autonóm Erdélyi Fejedelemség rendi alkotmányának védelmét élvezve szintén saját hitelveik szerint élhettek, amit a 16. századtól megszakítás nélkül működő protestáns törvényszékek házassági ügyekben való eljárása biztosított. Ajozefiánus reformok egyedül a magyarországi protestáns, evangélikus és református párok helyzetében hoztak jelentős javulást. A magyarországi protestánsok házasságjogi önállósága valószínűleg még a 17. század végén megszűnt, s az 1731 -ben kiadott királyi rendelet, a Carolina Resolutio a protestáns házassági ügyeket kifejezett formában is a katolikus államegyház bíróságai elé utalta. Habár a rendelet a szentszékeket a protestáns hitelvek betartására utasította, ez nyilvánvalóan nem teljesült, hiszen a katolikus bíróságok a házassági köteléket mégsem bonthatták fel. A viszálykodó magyarországi ágostai és kálvinista hitvallású párok így 1786-ig legfeljebb házasságuk semmissé nyilvánításában reménykedhettek. Számukra a protestáns 110
