Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 3. (Budapest, 2016)

3. Gyilkosság különös kegyetlenséggel (Tóth Ilona és társai tragédiája) - 3.8. A fővádlottak vallomásai

lát] eltemették a megásott gödörbe, és utána visszatették rá a kőlapot”.1772 Ehhez hasonlít Molnár - következtetésem szerint Tóthéról mintázott - jegyzőkönyve: „A templom jobb oldalán a fal mellett [Gyöngyösi] elkezdett ásni, majd azt abba­hagyta, és a templom jobb oldalán levő, kb. 20-30 centiméter magas kőépítmény felső kockáit felemelték, majd a Piri a földet kiásta. [...] Kivittük a templom mellé [a hullát], hol a megásott gödörbe a Piri és a [Gönczi] Feri beletették, majd a földet visszahányták, és a kőlapot visszatették.”1773 De miközben egymáséra hasonlít, Tóth Ilonáék történetétől jelentősen eltér Gyöngyösié és Gönczié: „Én és Gence [Gönczi] Ferenc nem messze a kórház mellett lévő templomtól kiástunk egy gödröt. [...] kihoztuk a hullát a kórház épületéből, és az általunk elkészített gödörbe eltemettük. A földet elegyengettük, és az ott fekvő betonlapokkal be­fedtük.” 1774 Gyöngyösi „azt mondotta nekem, hogy a gödört ő már elkészítette. [...] kivittük a holttestet az utcára. Az udvarban, a templom mellett volt a kiásott gödör, ebbe a gödörbe dobtuk a holttestet [...]. Ezután mi betakartuk a gödröt, a tetejére betonlapokat tettünk”.1775 Gyöngyösi és Gönczi története szerint tehát nem egy kőépítményből „kaparták ki” a homokot, hanem a föld szintje alá ástak gödröt, abba tették a tetemet, majd a visszaszórt földet „elegyengették” (Gönczi szavaival „betakarták”), és - hogy a friss nyomokat eltüntessék - a tetejére beton­lapokat tettek. Nem is annyira a különbség mutatja hamisnak ezeket a vallomáso­kat, hanem az egyezések. Azok egyeztek, amelyeknek azonos volt a kihallgató­juk, akitől a jegyzőkönyvbe vett történet származott. 1772 BFL, XXV.4.a. 164/1957. Tóth Ilona..., 461. d. Tóth Ilona jkv., 1956. december 4. 1773 BFL, XXV.4.a. 164/1957. Tóth Ilona..., 461. d. Molnár József jkv., 1956. december 5. 1774 BFL, XXV.4.a. 164/1957. Tóth Ilona..., 461. d. Gyöngyösi Miklós jkv., 1956. december 6. 1775 BFL, XXV.4.a. 164/1957. Tóth Hona..., 461. d. Gönczi Ferenc jkv., 1956. december 6. 456

Next

/
Thumbnails
Contents