Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 3. (Budapest, 2016)

3. Gyilkosság különös kegyetlenséggel (Tóth Ilona és társai tragédiája) - 3.8. A fővádlottak vallomásai

iäzen fénykép a 3h» z,r Anör«.s U-3.S*. alatti kisefcitő korház ban f. évi november 18-án aeb- líyilkolt sz nevezte.1699 A vádirat benyújtását hírül adó sajtótudósítás Gyöngyösiével azo­nosnak mutatta bűnösségét: Tóth Ilona „Gyöngyösi Miklós és Molnár József segédletével vandál módon megöl­te Kollár István rakodómunkást”.1700 Másfelől pedig besegített védekezésé­be, és lehetővé tette, hogy a holttestet ábrázoló fotó hátulján - aláírását Tóth Ilonáé elé beszúrva — elsőként írja alá a beismerésként kezelt mondatot, miszerint az a meggyilkolt személyt ábrázolja. Ennek jelentőségét az adja, hogy az első beismerő számíthatott leginkább arra, hogy ezt a bíróság enyhítő körülményként figyelembe fogja venni. Szentgáli korábban Tóth Ilonának biztosította az elsőséget, ké­sőbb Molnárt tartotta érdemesnek rá. A cserét elfogadta a bíróság, amely ítéletében Molnárnak tulajdonította a bűncselekmény feltárását.1701 A főhadnagy ezen túlmenően is besegített védekezésébe. Elsőként a Molnár elleni nyomozást lezáró határozatba került bele, hogy csak Gyöngyösi fenyegetésére maradt a csoportban. „Védel­memre elő kívánom adni, hogy Gyöngyösi Miklós, fedőneve Piros, több esetben fenyegetett, mikor el akartam menni, és féltem, ha a parancsát nem hajtom végre, agyonlő.”1702 A tárgyaláson ehhez hozzátette, hogy nem alaptalanul félt: „Gyön­gyösitől féltem, nem mertem megszökni [...] mindig mondta, hogy az árulók A vádlottak aláírása a Domonkos utcában kihantolt tetemről készült fotó hátoldalán (BFL, XXV.4.3. 164/1957.) 1699 BFL, XXV.4.a. 164/1957. Tóth Ilona..., 461. d. Tóth Ilona jkv., 1956. december 14.; Kiss-M. Kiss, 2007, 189.; BFL, XXV.4.a. 164/1957. Tóth Ilona ..., 461. d. Flatározat Molnár József terheltként való felelősségre vonásáról, 1956. november 29. 1700 Népszabadság, 1957. január 18. A gyilkos orvosnő kapcsolatban volt Obersovszkyék csoportjával. Elkészült a vádirat a Domonkos utcai ellenforradalmár bűnszövetkezet ügyében. 1701 BFL, XXV.4.a. 164/1957. Tóth Ilona...,461. d. A BFB ítélete, 1957. április 8. 50.; Kiss-M. Kiss, 2007, 52. 1702 BFL, XXV.4.a. 164/1957. Tóth Ilona..., 461. d. Molnár József jkv., 1956. december 29. 432

Next

/
Thumbnails
Contents