Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 3. (Budapest, 2016)
3. Gyilkosság különös kegyetlenséggel (Tóth Ilona és társai tragédiája) - 3.8. A fővádlottak vallomásai
részére van még egy golyója.” „Nem tudtam tőle elszabadulni. Állandóan figyelt, követett, gyanús voltam neki. Úgy látszik, félt, hogy elárulom.”1703 Miután Gyöngyösi mindezt tagadta („Nem kényszerítettem, nem fenyegettem Molnárt semmivel, lett volna alkalma szökésre, de ő nem akart”), Molnár új elemet emelt a történetbe: „Gyöngyösi tudta a címemet, azonkívül a személyi igazolványom is nála volt, kitépte a kezemből.”1704 Gyöngyösi nem is értette a vádat: „lett volna alkalmam személyi igazolványt szerezni, ugyanis Csontos Erzsébet foglalkozott ilyenekkel. Nekem nem volt szükségem Molnár személyi igazolványára.”1705 Neki valóban nem lehetett haszna Molnár személyijéből, de Molnár nem is ezt állította. Ugyanakkor Molnárnak is csak ahhoz lett volna szüksége igazolványra, hogy elutazzon Budapestről. Apja azonban a Domonkostól nem messze, a Korong utcában lakott, hogy oda eljusson, ahhoz nem kellett igazolvány. A történet nyilván csak ürügy volt arra, miért maradt - állítólag akarata ellenére — Gyöngyösivel. Az igazolvány elvételéről azonban egy látszólag érdektelen tanú is vallomást tett: Bakné. A tárgyaláson többször mondta, hogy Molnár szabadulni akart, de Gyöngyösi „elszedte az iratait és nem engedi haza”, „nagy terror alatt tartja, nem tud elmenni tőle”.1706 Mint már jeleztem: ő volt az egyetlen mentő tanú, akit vélhetően ezzel fizettek ki a holttest azonosításáért. Molnár december 4-i jegyzőkönyve szerint igyekezett a szabadon lévőkre terhelni a gyilkosságot, a tárgyaláson azonban már olyan cselekménnyel is megvádolta Gyöngyösit, amit senki más nem állított, nevezetesen hogy kétszer is meg akarta ölni Polgár Erzsébetet.1707 A vádlottak többsége inkább volt hajlandó társait terhelő vallomást tenni akkor, amikor négyszemközt volt kihallgatójával, mint a tárgyaláson a társai és a közönség előtt. Azt, hogy Molnár ezzel éppen ellentétes utat járt be, leginkább az magyarázhatja, hogy a vizsgálati szakasz végén értesült a Baknéra osztott mentőakcióról. Megtudta, hogy van reménye — kis ítélettel 1703 BFL,XXV.4.a. 164/1957. Tóth Ilona..., 462. d. Molnár József tárgy, jkv., 1957. február 26. 71, 74. 1704 BFL, XXV.4.a. 164/1957. Tóth Ilona..., 462. d. Gyöngyösi Miklós és Molnár József tárgy, jkv., 1957. február 26. 76-77. 1705 BFL, XXV.4.a. 164/1957. Tóth Ilona..., 462. d. Gyöngyösi Miklós tárgy, jkv., 1957. február 26. 77. 1706 BFL, XXV.4.a. 164/1957. Tóth Ilona..., 462. d. Bak Istvánná tárgy, jkv., 1957. március 14. 197, 198. 1707 BFL, XXV.4.a. 164/1957. Tóth Ilona..., 462. d. Molnár József és Gyöngyösi Miklós tárgy, jkv., 1957. február 26. 77.; Kiss-M. Kiss, 2007, 389. 433
