Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 3. (Budapest, 2016)

1. Számadás a leszámolásról - 1.2. A jog halála

a cselekményeket, például gyilkosságnak a fegyveres harcot, hanem legalábbis előfordult, hogy azokat önmaguk ellentétévé torzították. Ilyen a Kál községbeli Bánhegyi András két története, aki a tüntetés idején arra hivatkozva fékezte meg az indulatokat, hogy személyes bosszú helyett állítsák bíróság elé a bűnösöket. 1957-ben ebből csináltak bűncselekményt. Nem kriminalizálták, hanem eredeti értelméből annak ellenkezőjévé torzították szavait: tömeg előtt a kommunisták felelősségre vonását követelte.80 A bíróság eszerint az ő ügyében hasonlóan hamis tényállást állapított meg, mint Rajk vagy Nagy Imre ügyében, tehát az ő pere is koncepciós. A Nagy Imre-pert különös jelentősége miatt lehet a többitől alapvetően különbözőnek tekinteni, ha azonban más eljárásról is megállapítható annak koncepciós volta, akkor szükséges úgy módosítani Rainer osztályozását, hogy voltak koncepciós perek - egyelőre a Nagy Imre-per, valamint Bánhegyi András és társai pere -, és feltételezhetően voltak nem koncepciósak.

Kahlemek az egri perek vizsgálata alapján tett másik fontos, a jogász albizottság jelentésével egybecsengő megállapítása, hogy a bírósági tárgyalásokat alig lehet bizonyítási eljárásnak tekinteni.81 Szerinte az eljárások alkalmatlanok voltak a bíróság ítéletbe foglalt megállapításainak bizonyítására. Azért tekintette rossznak a végeredményt, mert az ahhoz vezető utat látta alkalmatlannak a történtek hiteles rekonstrukciójára. A periratok — elsősorban az ítéletek - történeti forrásértékét tekintve a fenti megállapítás azt jelenti, hogy a ránk maradt állítások nem bizonyítottak, 1956-ra vonatkoztatható forrásértékük tehát csak akkor lehet, ha a történész utólag elvégzi a bizonyítást. A forráskritika tehát nem szorítkozhat a történetek dekriminalizálására, áttételére ellenforradalmiból forradalmi kontextusba, kifejtésére a koncepcionális keretből, hanem pótolni kell azt, amit a bíróság elmulasztott: a bizonyítást.

Kahler adott először áttekintést azokról a kivételes törvényekről - statárium, gyorsított eljárás, népbíróság -, amelyek lehetővé tették a tömeges és könyörtelen leszámolást mindazokkal, akiket ellenforradalmámak tekintettek. „Haláljogsza- bályok”-nak nevezte ezeket a törvényerejű rendelettel hatályba léptetett rendelkezéseket,82 amelyek a perbe fogottakat anyagi és eljárásjogi szempontból egyaránt hátrányos helyzetbe hozták. Vizsgálódásunk szempontjából e téren különös jelentősége van annak, hogy mindhárom rendelet jelentősen megemelte számos bűncselekmény büntetési tételét, lehetővé tette halálbüntetés kiszabását olyan

80 Kahler, 1993a, 21.; HML, XXV. 21/b. Az Egri Megyei Bíróság büntetőiratai, 280/1957. Bánhegyi András és társainak pere.

81 Kahler, 1993a, 44.

82 Kahler, 1993a, 39.

37