Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 3. (Budapest, 2016)
3. Gyilkosság különös kegyetlenséggel (Tóth Ilona és társai tragédiája) - 3.5. Az állítólagos áldozat, egy kihantolt tetem és Kollár István
még törekedtek betartani a nyomozás törvényben rögzített határidejét. Ezért ki van zárva, hogy az ügy lezárásának napján, vagy a kényszerű egyhetes csúszás idején - a nyomozást az év utolsó napjaiban fejezték be - Szentgáli azzal bíbelődött volna, hogy újabb jegyzőkönyvet vesz fel a rokonoktól, miközben nincs nyoma, hogy a december 19—20-i azonosítások eredményét akkor bárki kétségbe vonta volna. Másfelől semmi nem indokolta, hogy a holttest esetleges megtekintése és azonosítása után mindhárom tanú még egyszer azonosítsa az áldozatot a ruhák alapján, ráadásul a fennmaradt jegyzőkönyvek egyikében sincs utalás korábban tartott felismerésre. Bakné és Vári tanúskodtak a tárgyaláson, de akkor sem említették, hogy Kollárt kétszer azonosították volna. Eörsi három felismerési jegyzőkönyv elvesztéséről szóló hipotézisét el kell vetni. De nem áll meg másik felvetése sem, amely a jegyzőkönyvezés hanyagságával magyarázza, miért nincs nyoma az iratokban, hogy a holttestet megmutatták a rokonoknak. Mindhárom jegyzőkönyvben egyértelműen az áll, hogy Kollárt a ruhája alapján azonosították, de egyikben sincs utalás arra, hogy a holttestet is látták. Különösen Bakné jegyzőkönyve árulkodó: „Az előttem felmutatott [...] fényképen felismertem, mert a bonctani intézetben láttam a ruháját”. Vári András: „A bonctani intézetben (Szvetenai u.-ban1218) feleségemmel együtt láttuk a Domonkos templom oldalánál exhumált hullának a ruháját.” Vári Andrásné (született Kollár Irén): „A bonctani intézetben megismertem bátyámnak a ruháját”.1219 Kizárt, hogy mindegyik jegyzőkönyvből kimaradt az azonosítás leglényegesebb mozzanata, de bekerült egy kevésbé lényeges. E kérdésben Vári András vallomásai különösen fontosak, ő ugyanis 1956 előtt és után is a belügynél dolgozott, tudta tehát, mit jelent a tanúzás. Vallomásait M. Kissék is döntőnek tekintik abban a kérdésben, hogy a rokonok látták-e a tetemet. „Vári összes vallomásának szövegét többször, részletesen tanulmányoztuk. Az az állítás, hogy láttam Kollár holttestét, az államvédelem törzsőrmesterének száját soha nem hagyta el.”1220 Leginkább bírósági vallomásába érthető bele, hogy látta a holttestet: „A Szvetenay utcai bonctani intézetben kb. december 12-18. között jártunk, feleségemmel együtt, ott ismertük fel Kollár holttestét.”1221 De ebben is csak az áll, hogy volt a bonctani 1218 Helyesen: Szvetenay, ma Lenhossék utca a IX. kerületben. 1219 BFL, XXV.4.a. 164/1957. Tóth Ilona..., 461. d. Bak Istvánné f. jkv., 1956. december 19.; Kiss-M. Kiss, 2007, 257.; Vári András jkv., 1956. december 20.; Kiss-M. Kiss, 2007, 258., Vári Andrásné f. jkv., 1956. december 20.; Kiss-M. Kiss, 2007, 260. 1220 Kiss-M. Kiss, 2007,262. 1221 BFL, XXV.4.a. 164/1957. Tóth Ilona..., 462. d. Vári András tárgy, jkv., 1957. március 14. 196.; Kiss-M. Kiss, 2007,409. 300
