Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 3. (Budapest, 2016)
Bevezetés
szólni azokat a kérdéseket és felvetéseket is, amelyekkel Eörsi próbálta cáfolni eredményeiket.42 Szándékom szerint azonban munkámnak azon túl is vannak fontos hozadé- kai, hogy általában megerősíti, néhány ponton pedig meghaladja vagy korrigálja M. Kissék eredményeit. Arra törekedtem, hogy feltárjam egy 1956 utáni koncepciós per készítésének folyamatát, egyaránt figyelve a pert koholok és a velük együttműködni kényszerítettek motivációira. Hogy lehetőség szerint bemutassam azokat az eszközöket, amelyekkel a politikai rendőrség kollaborálásra kényszerítette a vádlottakat — önmaguk ellen. Mindezeken keresztül pedig azt, hogy a megtorlás iratai hogyan, mennyiben lehetnek mégis forrásai ötvenhat elbeszélésének. A megtorlás apparátusát a pártvezetés hozta létre, reorganizálva a forradalom előtt működött szervezeteket. A pártvezetés jelölte ki a feladatot, irányította és ellenőrizte annak végrehajtását. Azt vélelmezem azonban, hogy csak a forradalom és szabadságharc kiemelkedő, országosan ismert vezetői elleni ügyekben volt kezdeményező szerepe. Az eljárásokat általában - természetesen a párt direktívái, illetve vélelmezett elvárásai szerint - más szervek kezdeményezték, leginkább a politikai rendőrség néven restaurált ávó. Az „ellenforradalom” kitöréséért és átmeneti győzelméért a pártvezetés az államvédelmet tette felelőssé, mint amely nem tudta időben felfedni az „ellenforradalmi szervezkedést”, majd képtelen volt azt önerőből leverni. Két súlyos kudarc után nem engedhettek meg egy harmadikat, mindenáron sikert kellett felmutatni a - már legyőzött - ellenforradalmárok felkutatásában és megbüntetésében. A feladat nem volt idegen és nem volt kedve ellen való a - zömmel a régi legénységből összeálló - állománynak, amelyet hajtott a megfelelés és a bizonyítás vágya. Kutatásaim alapján úgy látom, hogy a megtorlás társszervei, az ügyészségek és a bíróságok, de maguk a különböző pártbizottságok is csak módosítani tudtak azon, amit a politikai rendőrség prezentált. Ez az egyik oka annak, hogy nem foglalkozom azzal, milyen konkrét szerepe volt a kerületi vagy a budapesti, netán az országos pártvezetésnek a Tóth Ilona- ügyben. Ki van zárva, hogy a rendőrségi vizsgálat kezdete előtt Gáli Józsefen és Obersovszky Gyulán kívül bármelyik vádlottat ismerték volna a politikai hatalom birtokosai, következésképpen csak azon információk alapján alakíthatták ki álláspontjukat, amelyeket a politikai rendőrségtől kaptak. Jól illusztrálja ezt Kádár Jánosnak a Tóth Ilona-ügyet illető megjegyzése, amely a politikai rendőrségtől a vizsgálat kezdetén kapott információn alapult, és amely, elhangzása idején, már 42 Eörsi L., 2007a. 22
