Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 3. (Budapest, 2016)
3. Gyilkosság különös kegyetlenséggel (Tóth Ilona és társai tragédiája) - 3.1. A Tóth Ilona-vita
közül egyedül a Baross tériek egyik parancsnokaként elítélt Pásztor Gézáról feltételezhető, hogy 1956-ban találkozott Tóth Ilonával vagy valamelyik vádlott-társával. Pásztort azonban 1960 áprilisában tartóztatták le, vagyis majdnem három évvel az ítéletek végrehajtása után volt lehetősége meghallgatni a börtönfolklór Tóth Ilonáékkal kapcsolatos történeteit. Ez idő alatt pedig annyit változhat egy- egy szájhagyomány útján terjedő történet, hogy abból nehéz kihámozni az eredetit. Nem látom meggyőzőnek ötödik érvét sem, hogy a benne résztvevők közül később senki sem leplezte le a per hamis voltát. A klasszikus koncepciós perek ügyében - ugyancsak koncepciós - vizsgálatok, sőt büntetőeljárások is indultak. A megtorlás aktorainak ilyennel nem kellett szembenézniük, nem voltak tehát rákényszerítve a beszámolásra és az elszámolásra. Érvényes ez azokra is, akik tanúként vettek részt a perben. Eörsi talán legsúlyosabb érve a per koncepciós volta ellen az, hogy a „legautentikusabb tanú, Molnár József meggyőzően, prekoncepciók nélkül rekonstruálta a történteket a már idézett interjújában”,388 lényegében úgy, ahogy a perben is megtette. Molnárt valóban fontos tanúnak mutatja, hogy állítólag részt vett a Kollár-ügyben, és vádlottja volt a Tóth Ilona-ügynek. Az ötvenhetes történet szerint a folyosón vigyázott, hogy társait ne érjék tetten gyilkolás közben, majd segített a holttest vécébe vitelében, később pedig elásásában. Vallomásaiban a bűntett elkövetőjeként azt a három személyt nevezte meg, akiknek bűnösségét a bíróság bizonyítani vélte: Tóth Ilonát, Gönczi Ferencet és Gyöngyösi Miklóst. Amennyiben a bűntény legalább fő vonalaiban úgy történt, ahogy azt az 1956-1957-es eljárás feltárta, érthető, ha Molnár akkor tett vallomásaihoz hasonlóan idézte fel 1992-ben a történetet: ebben az esetben interjúja hitelesíti a perből kifejlő történetet, az pedig az általa 1992-ben mondottakat. Ellenben ha a per koncepciós volt, ha Tóth Ilonáék valóban ártatlanok voltak Kollár meggyilkolásában, akkor abból az is következik, hogy Molnár hamis vallomást tett. Kevéssé valószínű, hogy ezt kényszerítő körülmények hiányában beismerte volna Gyenes- nek, következésképpen nem tehetett mást, mint megismétli azt, amit 1956-ban és 1957-ben is elmondott, és ami a vizsgálat és a tárgyalás során elégségesen rögzült az emlékezetében. A per és az interjú között többirányú kapcsolat lehetséges: az interjú igazolhatja a pert, a per pedig hiteltelenítheti az interjút. Eörsi nem csökkentette annak veszélyét, hogy Tóth Ilona ügye politikai csatározgatások tárgyává degradálódik. Már 1999-ben „a pártállami propagandafilmekre” emlékeztetőnek nevezte azt a filmet, amely a lány ártatlanságát igyekezett bizonyítani, 2003-ban pedig maró gúnnyal írt a pert, pontosabban annak Tóth Ilonára vonatkozó részét koncepciósnak tekintő szerzőkről, őket „népmeséi 388 Eörsi L., 2003, 242. 108
