Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 3. (Budapest, 2016)

3. Gyilkosság különös kegyetlenséggel (Tóth Ilona és társai tragédiája) - 3.1. A Tóth Ilona-vita

élve vagy halva látta volna, ami különösen hihetetlen, ha a hulla este nyolctól éjfélig egy folyosói vécében volt, még akkor is, ha a fülke ajtaját rázárták. Gye- nes gyanúját növelte a nyomozati események időrendjének néhány szembetűnő rendellenessége, egyes nyomozati cselekmények furcsa megkésettsége is. Annak ellenére ugyanis, hogy Tóth Ilona 1956. december 4-én meglehetősen részletes vallomást tett a gyilkosságról, a tetemet csak december 12-én exhumálták, a gyilkos eszköznek tekintett bicskát pedig csak 1957. január 29-én - az ügyészség utasítására már a vizsgálat lezárása után indított nyomozás során - kerítették elő a kórház vécéjéből, pedig mindkét fontos tárgyi bizonyíték azonnal megtalálható lett volna a 4-i vallomás alapján.331

A pert koncepciósnak mutató másik fontos szimptóma Gyenes szerint, hogy a gyilkosság elkövetését lényegében hét tanú vallomása alapján látta bizonyítottnak a bíróság, akik közül hatan vádlottak, tehát érintettek, vagyis érdekeltek voltak, a hetediket, Polgár Erzsébetet pedig Gyenes ugyancsak zsarolhatónak, vagyis a szükséges vallomásra rákényszeríthetőnek látta, azon az alapon, hogy „belekeveredett valamelyest a fegyveres felkelés idején az eseményekbe”.332 Carlo Ginzburg is figyelmeztet annak veszélyére, amit már a 17. században felismert az inkvizíció: a vádlott vagy bűntárs felderítő vallomását különösen óvatosan kell kezelni, különös gonddal kell ellenőrizni, mert csak úgy kerülhető el, hogy magát menteni próbálva perek sorozatát indítsa el.333 A Tóth Ilona-per ítélete elsősorban a három fővádlott, Tóth, Gönczi és Gyöngyösi vallomásaira épült, akik a vádlottaktól elvárható védekező magatartással szemben egymásra licitáltak vallomásaikban, és hasonló részletességgel tárták fel bűneiket, mint a legismertebb magyar koncepciós per vádlottja, Rajk László. „Ez a fajta vádlotti magatartás a koncepciós perekre emlékeztet”334 - állapította meg Gyenes. A bíróság azonban éppen arra hivatkozva tekintette kétségbevonhatatlanul bizonyítottnak a bűncselekményt, hogy azt annak elkövetői tárták fel, vallották meg — nyilván „minden kényszer nélkül”. Gyenes ezt az érvelést fordította meg: szerinte éppen a vádlottaknak a klasszikus koncepciós pereket idéző bőséges, önvádló vallomása erősíti a gyanút, hogy 1957-ben azokra hajazó színjátékot adtak elő a Fővárosi Bíróságon. (Tóth „bőséges beismerő vallomás”-át védője, Kardos János is furcsállotta,

331 Gyenes, 1992, 51.

332 Gyenes, 1992, 53.

333 Ginzburg, 2002, 8-9, 11.

334 Gyenes, 1992, 55.

97