Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 3. (Budapest, 2016)
3. Gyilkosság különös kegyetlenséggel (Tóth Ilona és társai tragédiája) - 3.1. A Tóth Ilona-vita
érdeme, akit mindkét tábor elismert, és aki 1990 után már-már monomániás küzdelmet folytatott Tóth Ilona becsületének védelmében, ennek érdekében egyszemélyes folyóiratot alapított, írt és tartott fenn éveken keresztül (Vagyok), és aki ugyan nem tudta bizonyítani a lány ártatlanságát, ám személyének szuggesztivi- tásával és az ügy iránti elkötelezettségével képes volt sokakat meggyőzni arról, hogy Tóth Ilona a magyar Jeanne d’Arc, az idegen megszállók és hazai bérenceik ellen folytatott nemzeti szabadságharc mártírja, aki ártatlan volt a terhére rótt szörnyű bűncselekményben. A 2000-ben elfogadott negyedik semmisségi törvény, amit sokan „Lex Tóth Iloná”-nak neveztek, úgy oldotta meg a jogi problémát, hogy nem tisztázta magát az ügyet, azt, hogy mi is történt 1956. november 18-án a Domonkos utcai kisegítő kórházban. A törvény semmissé nyilvánította a megtorlás idején köztörvényes vádak alapján elítéltek ítéletét. Ezzel a jogi rehabilitáció megtörtént, ami egyben azt is jelenti, hogy jogi eszközökkel nincs lehetőség Tóth Ilona és társai tisztázására, hiszen egy megsemmisített ítélet ellen nincs helye perújítási eljárásnak. A Tóth Ilona-ügy, illetve attól elválaszthatatlanul a Kollár-ügy tisztázása - miután elkerülte, hogy része legyen a politikai vízválasztónak, majd kikerült a jogászok fennhatósága alól - kizárólag a történészekre maradt. A történészekre, akiknek többsége értetlenül állt mindkettő előtt, hiszen egyaránt abszurd, hogy három fiatal, miközben egy forradalmi lap illegális kiadásáról tárgyal annak készítőivel, két szobával odébb minden alapos ok nélkül meggyilkol valakit, ráadásul úgy, ahogy azt vallomásaikban előadták; és az is, hogy beismernek egy olyan főbenjáró bűncselekményt, amelyet nem követtek el. A bűntény kikezdhetetlenül bizonyítottnak tűnt, nemcsak a vádlottak egybehangzó vallomásai, hanem a bűncselekményt igazolni látszó hiteles tanúk, Gáli és Obersovszky vallomásai alapján is. 3.1.1. Gyenes Pál a Tóth Ilona-ügyről Ezek a kérdések indították a Budapest VII. kerületi fegyveres ellenállást kutatni kezdő Gyenes Pált arra, hogy megpróbálja tisztázni az 1956-ban és az 1957-ben történteket. Annak ellenére, hogy nemcsak a Fővárosi Bíróságon fennmaradt iratokat tanulmányozta, hanem beszélt, sőt interjút készített a per több vádlottjával (Bagó Gyulával, Mátéffy Csabával és Molnár Józseffel321), kutatásának eredmé321 OHA, 375. Interjú Bagó Gyulával. 1992-ben készítette Gyenes Pál.; 314. Interjú Mátéffy Csabával. 1992-ben készítette Gyenes Pál (továbbiakban Mátéffy Csaba...); 429. Molnár József..., 1992. 94
