Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 3. (Budapest, 2016)

2. Leszámolások - 2.4. A bíró és a történész (A Sofri-ügy, egy olasz eset)

hogy a kifejezést idézőjelbe tette.297 Mivel a per vizsgálata során Ginzburg számos olyan eszközzel élt, amelyek alkalmasak az ötvenhetes történetek hamisságának felfedésére, és a hamis per konstruálásának számos olyan módját érte tetten, amelyeket a forradalom utáni megtorlásban is alkalmaztak, célszerűnek látszik ezek rövid előhívása, noha nyilvánvaló, hogy az olasz eset és az 1956 utáni magyarországi gyakorlat alapvetően különbözik. Mert Olaszország demokratikus jogállam, ahol nem úzus hamis perek gyártása, hanem az igazságszolgáltatás rendszerének olyan működési zavara, amelynek eshetőségét egy azóta elfogadott törvénnyel igyekeztek csökkenteni. Az olasz per tárgya egy valóban megtörtént eset volt, miközben a megtorlás eddig tárgyalt pereiben elbírált cselekmények kitalációk voltak. Végül kétségtelen, hogy a terrorizmus, amivel az olasz per vádlottjait megvádolták, valóban súlyosan veszélyezteti napjaink társadalmait és politikai rendszereit, szemben az ötvenhatos forradalommal, amelyet Kádárék ugyan ellenforradalomnak neveztek, de azóta sem bizonyította be róla senki, hogy célja valóban a munkáshatalom megdöntése lett volna.

Ginzburg már csak azért is gyanúra alapos okot adónak tekintette az eljárást, mert a vád egyetlen tanúja maga is vádlott volt, pedig már a 17. század elején arra törekedett még a boszorkányok elleni ügyeket vizsgáló inkvizíció is, hogy különös gonddal ellenőrizzék, lehetőleg egyéb bizonyítékokkal erősítsék meg azokat a vallomásokat, amelyeket vádlottak tesznek vádlott-társaik, netán az övéktől független eljárásban tárgyalt más vádlottak ellen.298 Növeli a vádlotttanú vallomásával szembeni gyanút, ha az társainál jóval enyhébb ítéletet kap, ha vallomásai nem koherensek, ha valószerűtlenek, ha eltérnek érdektelennek tekinthető tanúk vallomásától, illetve ha kétely merül fel az illető szavahihetőségével szemben. (A 16. századi francia igazságszolgáltatás is csak akkor tekintette elégséges bizonyítéknak egyetlen tanú vallomását, ha az feddhetetlen személy kétségbevonhatatlan tanúsága volt.299) A tárgyalt esetben Ginzburg mindegyik tényező meglétét kimutatta. A vádat egyedül bizonyító vádlott-tanú ítélete az első eljárásban fele volt annak, amivel társait sújtották, a megismételt eljárásból pedig kimaradt. Vallomásaival többször önellentmondásba került, azok tehát nagyon nem voltak koherensek, több esetben valószerűtlenek voltak, következésképpen szavahihetősége is kétségbe vonható.300 Végül azok több esetben eltértek érdekte297 K. Horváth, 2006.

298 Ginzburg, 2002, 8-9.

299 Zemon Davis, 1999, 70.

300 Ginzburg, 2002, 38, 55, 97, 101, 146.

86