Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 3. (Budapest, 2016)

2. Leszámolások - 2.2. A párthatározat igazolása (Brusznyai Árpád és társainak pere)

szabadságát, hogy a vádlottak csak az Igazságügyi Minisztériumban a személyes megbízhatóság figyelembevételével összeállított listáról választhattak ügyvédet, ám ennél fontosabb, hogy az ötvenhatos vádlott a rendőrségi szakban nélkülözte a szakszerű védelmet. Az Alkotmány csak arról rendelkezett, hogy a „vádlottat a bírói eljárás során megilleti a védelem joga [kiemelés tőlem - Sz. A.].”231 A hatályos büntető perrendtartás ezt elvileg az egész eljárásra kiterjesztette, ám csak a bírósági szakban tette nélkülözhetetlenné ügyvéd jelenlétét, azt megelőzően — a nyomozás érdekére hivatkozással - nem.232 Az általam vizsgált ügyekben a nyomozásokat végző politikai rendőrség élt is a lehetőséggel, és a védő szerepét a vizsgálati szakban nem csupán korlátozta, hanem annullálta. Hasonlóan mint — a személyi kultusz idején a munkásmozgalmi emberek ellen elkövetett törvény- sértésekről Biszku Bélától aláírt jelentés szerint — az ötvenes évek koncepciós eljárásaiban: „A védelem joga (Bp. 48.§., 161.§.) nem érvényesülhetett. A terhelteknek nem engedélyezték a nyomozás során, hogy védőt válasszanak.”233 A letartóztatott ötvenhatosok családja ugyan már a nyomozati szakban megbízhatott ügyvédet, neki azonban nem volt lehetősége sem arra, hogy tárgyaljon védencével, sem arra, hogy az ügyet érdemben megismerje. Csak a családtagoktól, esetleg rajtuk keresztül, ismerősöktől kapott részleges és esetleges információk alapján próbálkozhatott a védelem előkészítésével, de nem volt konkrét és biztos tudomása arról, hogy védencét mivel vádolják.

Kahler hívta fel a figyelmet arra, hogy a megtorlás idején érvényes büntető per- rendtartás szerint „a terhelttárs nem hallgatható ki tanúként arra a cselekményre, amely miatt maga is vád alatt áll.”234 Ezzel szemben a Brusznyai-perben „minden esetben kihallgatják tanúként a terhelttársat olyan cselekményre, amelyre nézve maga is gyanúsított”.235 A tilalom célja értelemszerűen annak megakadályozása, hogy egyik terhelt saját felelősségének csökkentése, így az ítélet elkerülése vagy mérséklése érdekében hamis terhelő vallomást tegyen a másikra: saját cselekményét ráruházza, vagy legalább megossza vele. A tilalmat pedig vélhetően éppen azért nem vették figyelembe, hogy rendelkezésre álljanak a bűnösséget tanúsító vallomások, hogy a vádlottakat egymás ellen tudják fordítani. A védelem tanúi pedig ugyanúgy hiányoznak a perből, mint az ötvenes években.236

231 Balogh, 1986, 131.

232 Molnár L. és munkaköz, 1957, 13.

233 Horváth I. és mások, 1992, 715-716. Innen a következő idézet is.

234 Kahler, 2001,90.

235 Kahler, 2001, 91.

236 Kahler, 2001, 345, 350.

71