Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 3. (Budapest, 2016)

3. Gyilkosság különös kegyetlenséggel (Tóth Ilona és társai tragédiája) - 3.10. Tóth Ilona megtörése

egy pillanatra sem esett ki a szerepéből, hiszen egy pillanatra sem tudhatta elfelejteni, hogy gyilkosként áll a bíróság és a közönség, annak soraiban egyetemi társai és saját anyja előtt. Másrészt válaszuk nem ad magyarázatot arra, hogy lehet, hogy mindig ugyanazokat a dolgokat tagadta, ráadásul az ő válaszuk szerint mindig jelentéktelen kérdésekben tört fel benne az igazság kimondásának vágya, hiszen sem annak nem volt jelentősége, hogy adott-e injekciót az áldozat bal karjába, sem annak, hogy lehetett-e morfium az ampullában. Egyedül az számított valamennyire fontosnak, hogy láthatta-e Gáli idegesnek, de ez sem volt perdöntő abban a kérdésben, hogy milyen állapotban volt akkor, amikor a gyilkosságot - a vád szerint - elkövette. Elemzésük végén pedig felvetik azt a lehetőséget is, amit a fentiekben kifejtettem: „Tóth Ilonával tehát a rendőrségen közölhették, hogy az életben maradásra akkor van lehetősége, ha elvállalja a neki szánt szerepet.”2121

Tóth Ilona a tárgyaláson utalt is Szentgálival kötött alkujára. „A főkapitányságon készült első két jegyzőkönyv nem felel meg a valóságnak, mert az ott felvett vallomásomat előzőleg megbeszéltük.”2122 Azonnal kellett válaszolnia egy váratlan kérdésre, amit nem ismerhetünk, mivel a jegyzőkönyv a kérdéseket nem tartalmazza. Válaszából azonban úgy tűnik, veszélyes kérdést szegeztek neki. Első kihallgatásán ugyanis részletes vallomást tett, onnantól, hogy miként hatott rá a Petőfi Kör, odáig, hogy a Domonkosban razziázó rendőrök megtalálták az Élünk első számának egy példányát.2123 De jegyzőkönyve egy szót sem tartalmazott a Kollár-gyilkosságról és szerepéről az Élünk készítésében. Valaki tehát azt tudakolhatta a tárgyaláson, hogy első kihallgatásán miért nem tett vallomást a fő vádról. Ezzel pedig veszélyes ponton támadta, hiszen abba vetette reményét, hogy a bíróság elfogadja, hogy önként tett beismerő vallomást (ami nem volt igaz), és ezt figyelembe veszi az ítélet kiszabásakor. Ebben a helyzetben próbálta másra hárítani a felelősséget, és bukott ki belőle az, ami valóban történt, de később, egy másik kihallgatáson: vallomásának megbeszélése.

A vele készült interjú legkritikusabb pontján, amikor a Kollár-ügyben tett első beismerő vallomásának körülményeiről beszélt, Molnár is elszólta magát: „A fotókkal kapcsolatban azt mondja [Szentgáli], hogy balhé van ám. Itt nemcsak sima ilyen dolgok vannak, Molnár, hát itt van, láttam, megdöbbenve láttam, hogy mi a helyzet, hogy... Tehát itt nem lehetett mellébeszélni. És arról beszélgetünk a

2121 Kiss-M. Kiss, 2007, 491.

2122 BFL, XXV.4.a. 164/1957. Tóth Ilona..., 462. d. Tóth Ilona tárgy, jkv., 1957. február 18.; Kiss-M. Kiss, 2007, 345.

2123 ÁBTL, 3.1.9. V-142621. Tóth Ilona..., Tóth Ilona jkv., 1956. november 21.

550