Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 3. (Budapest, 2016)
3. Gyilkosság különös kegyetlenséggel (Tóth Ilona és társai tragédiája) - 3.10. Tóth Ilona megtörése
interjúkban sincs ennek semmi nyoma”.2038 A korábban már tárgyaltak alapján ugyanis nyilvánvalónak tekintem, hogy az interjúban Molnár nem saját emlékeit, hanem a büntetőeljárásban hallottakat, megtudottakat idézte fel. Nem az ötvenhatos, hanem az ötvenhetes történetet. Ellenkező esetben be kellett volna ismernie, hogy hamis vallomásokat tett társai és önmaga ellen, és nem ő volt az egyetlen hamistanú az ügyben. A bántalmazás nem illett bele 1992-ben előadott történetébe. A kínzásoknak pedig már a 14. században sem mindig maradt nyomuk az iratokban, noha akkor még az igazság feltárására alkalmas, minden szempontból legálisan alkalmazott eszköznek tekintették a tortúrát. A boszorkányperek kutatója, Ginzburg mégis minden alkalommal feltételezi a kínzást, akkor is, ha nincs nyoma a dokumentumokban.2039 Véleményem szerint kizárt, hogy az ávó restaurálásának első heteiben ellen- forradalmi váddal őrizetbe vett és „cinikusan” tagadó foglyot nem bántották, ezt azonban Tóth Ilona esetében, mivel a tárgyaláson tett vallomásáról készült jegyzőkönyvben nincs rá utalás, bizonyítani nem lehet - ami nem jelenti, hogy nem bántalmazták. Szerintem fordítva igaz: ha valaki kínzással vádolta a rendőrséget, az biztosan igaz volt, hiszen arról beszélni nagy bátorságot igényelt, tekintettel a belügy domináns szerepére a megtorlásban, valamint arra a tényre, hogy a büntetés-végrehajtás nem az igazságügy, hanem a belügy alá tartozott, a vádlottak tehát az ítélet után visszakerültek az ávó kezébe. A börtönben az elhárításért felelős operatív tisztek, az úgynevezett operások a BM szervezetén belül ugyanahhoz a főosztályhoz tartoztak, mint a vizsgálótisztek. Együtt vettek részt értekezleteken, együtt dolgoztak ügyek felderítésén, szükség esetén ügynököt cseréltek. Ameny- nyiben valaki eredményesen tudott volna hivatkozni arra, hogy önmagát vagy társait hamisan terhelő vallomását bántalmazás hatására tette - kutatásaim során nem találkoztam ilyen esettel, pedig megkínzásukat többen szóvá tették a tárgyaláson -, annak egy következménye lehetett volna: ügyét a bíróság visszaadja pótnyomozásra. De az ávón kívül más politikai nyomozó szerv Magyarországon nem volt. Azzal minden bántalmazott és megalázott, meggyötört, megkínzott áldozatnak tisztában kellett lennie, hogy visszakerülve bántalmazójához vagy annak tőle nem sokban különböző kollégájához, ugyanaz fog megismétlődni vele, mint első alkalommal. Ha büntetésül nem rosszabb. A Futácsi gyilkosaként halálra ítélt Bognár Ottó többször hivatkozott arra a tárgyaláson, hogy magát hamisan 2038 Eörsi L., 2007a, 73. Eörsi fontos bizonyítéknak tekinti Molnár 1992-es interjúját arra, hogy a Tóth Ilona-per nem volt koncepciós, a per az 1956-ban valóban megtörtént gyilkosságot tárta fel. Eörsi L., 2007a, 77. 2039 Ginzburg, 2003a, 60. 529
