Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 3. (Budapest, 2016)

3. Gyilkosság különös kegyetlenséggel (Tóth Ilona és társai tragédiája) - 3.10. Tóth Ilona megtörése

interjúkban sincs ennek semmi nyoma”.2038 A korábban már tárgyaltak alapján ugyanis nyilvánvalónak tekintem, hogy az interjúban Molnár nem saját emlékeit, hanem a büntetőeljárásban hallottakat, megtudottakat idézte fel. Nem az ötvenha­tos, hanem az ötvenhetes történetet. Ellenkező esetben be kellett volna ismernie, hogy hamis vallomásokat tett társai és önmaga ellen, és nem ő volt az egyetlen hamistanú az ügyben. A bántalmazás nem illett bele 1992-ben előadott történe­tébe. A kínzásoknak pedig már a 14. században sem mindig maradt nyomuk az iratokban, noha akkor még az igazság feltárására alkalmas, minden szempontból legálisan alkalmazott eszköznek tekintették a tortúrát. A boszorkányperek kuta­tója, Ginzburg mégis minden alkalommal feltételezi a kínzást, akkor is, ha nincs nyoma a dokumentumokban.2039 Véleményem szerint kizárt, hogy az ávó restaurálásának első heteiben ellen- forradalmi váddal őrizetbe vett és „cinikusan” tagadó foglyot nem bántották, ezt azonban Tóth Ilona esetében, mivel a tárgyaláson tett vallomásáról készült jegy­zőkönyvben nincs rá utalás, bizonyítani nem lehet - ami nem jelenti, hogy nem bántalmazták. Szerintem fordítva igaz: ha valaki kínzással vádolta a rendőrséget, az biztosan igaz volt, hiszen arról beszélni nagy bátorságot igényelt, tekintettel a belügy domináns szerepére a megtorlásban, valamint arra a tényre, hogy a bünte­tés-végrehajtás nem az igazságügy, hanem a belügy alá tartozott, a vádlottak tehát az ítélet után visszakerültek az ávó kezébe. A börtönben az elhárításért felelős operatív tisztek, az úgynevezett operások a BM szervezetén belül ugyanahhoz a főosztályhoz tartoztak, mint a vizsgálótisztek. Együtt vettek részt értekezleteken, együtt dolgoztak ügyek felderítésén, szükség esetén ügynököt cseréltek. Ameny- nyiben valaki eredményesen tudott volna hivatkozni arra, hogy önmagát vagy társait hamisan terhelő vallomását bántalmazás hatására tette - kutatásaim során nem találkoztam ilyen esettel, pedig megkínzásukat többen szóvá tették a tár­gyaláson -, annak egy következménye lehetett volna: ügyét a bíróság visszaadja pótnyomozásra. De az ávón kívül más politikai nyomozó szerv Magyarországon nem volt. Azzal minden bántalmazott és megalázott, meggyötört, megkínzott ál­dozatnak tisztában kellett lennie, hogy visszakerülve bántalmazójához vagy an­nak tőle nem sokban különböző kollégájához, ugyanaz fog megismétlődni vele, mint első alkalommal. Ha büntetésül nem rosszabb. A Futácsi gyilkosaként halál­ra ítélt Bognár Ottó többször hivatkozott arra a tárgyaláson, hogy magát hamisan 2038 Eörsi L., 2007a, 73. Eörsi fontos bizonyítéknak tekinti Molnár 1992-es interjúját arra, hogy a Tóth Ilona-per nem volt koncepciós, a per az 1956-ban valóban megtörtént gyilkosságot tárta fel. Eörsi L., 2007a, 77. 2039 Ginzburg, 2003a, 60. 529

Next

/
Thumbnails
Contents