Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 3. (Budapest, 2016)
3. Gyilkosság különös kegyetlenséggel (Tóth Ilona és társai tragédiája) - 3.8. A fővádlottak vallomásai
zavarja, mert vendégei vannak, majd átment az irodába, ahol Kollárt éppen altatták. Beszéltek arról, hogy meg kell ölni, majd az altatásról, miközben Tóth injekciót próbált beadni, de eltörte a tűt, ezért szólt Gönczinek, hogy szívjon fel egy másik ampullát. Mivel már csak üres ampullák voltak az asztalon, levegőt szívott fel, és úgy szúrt az áldozat szíve felé, majd „kiment a gondnoknőhöz”. Gönczi szerint tehát Tóth nem lement Turcsányinéhoz a konyhába, hanem kiment hozzá a folyosóra. Vagyis a — háta mögött - ávós őrmesternek nevezett gondnoknő ott várakozott egy csukott, de nem bezárt ajtó előtt, amíg a magát „vezető orvosnak kiadó medika” kegyeskedett kifáradni hozzá, pedig az altatás és az injekciózás nyilván hosszabb ideig tartott. Ez igencsak valószínűtlen. Pedig Gönczi általában igyekezett reálissá tenni, hihetővé formálni a történetet. Próbálta megindokolni, hogy tudták Kollárt elaltatni, ügyelt arra, hogy - utólag - pokróccal takarja el a gyilkolás idején villannyal megvilágított szoba ablakát, és arra, hogy Gáliékat a gyilkosság után eltávolítsa a Domonkosból. „Eredetileg az volt a cél, hogy a nyomdát a Domonkos utcai kórházban helyezzük el, de a gyilkosság után úgy határoztunk, hogy itt többé nem állítunk elő lapot.”1769 Állítása kétségtelenül logikus, hiszen függetlenül attól, miként vélekedtek Gáliék a gyilkosságról, mindenképpen veszélyt jelentett a lapra, ha azt egy olyan gyilkosság helyszínén készítik, amiről meglehetős sokan tudnak az elkövetőkön kívül. Nem ügyelt azonban arra, hogy ellentmondásba került saját vallomásával: az előző tárgyalási nap végén ugyanis azt állította: „November 19-én este - éppen az első oldal stencilt írtuk - amikor az egyik fiú jött azzal, hogy razzia van. Mindent eltüntettünk”.1770 Vallomásaiból pedig egyértelműen kitűnik, hogy 19- én Obersovszkytól kapta az Elünk második számának kéziratait, azt stencilezték, amikor megérkezett a razzia. Tehát az írók nem szakították meg a kapcsolatot a gyilkosokkal, az állítólagos gyilkosok pedig próbálták folytatni az Élünk megjelentetését a Domonkosban. Végül vannak vallomásában olyan részek, amelyeket feltehetően tudatosan mondott másként, mint társai. Ilyen az a már tárgyalt elem, hogy az írók közül ki értesült először, még a Domonkosban, a gyilkosság másnapján a bűntényről. Gönczi nyilván emlékezett, hogy arról D. Szabóra hivatkozással kényszerítették vallomásra, ezért kitartott mellette akkor is, amikor a bíróság szembesítette az e kérdésben - is - mást állító Gyöngyösivel. És kitartott amellett is, hogy a szoba szellőztetésekor, amikor ő rátaposott az áldozat nyakára, oda senki olyan nem nézett be, aki nem vett részt a gyilkolásban. Ez neki azért volt fontos, mert úgy 1769 Uo. 1770 BFL,XXV.4.a. 164/1957. Tóth Ilona...,462. d. Gönczi Ferenc tárgy, jkv., 1957. február 22. 54. 454
