Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 3. (Budapest, 2016)

3. Gyilkosság különös kegyetlenséggel (Tóth Ilona és társai tragédiája) - 3.8. A fővádlottak vallomásai

tudta, hogy erről ő tett feltáró vallomást a rendőrségen: „A nyomozás alkalmával én mondtam ezt el.”1771 Amennyiben az esetnek nem volt tanúja, lehetetlennek tűnik, hogy arról más is vallomást tett, Gönczi tehát számíthat arra, hogy feltáró vallomását a bíróság enyhítő körülményként fogja értékelni. Ezért ragaszkodott ahhoz, hogy a jelenetnek nem volt a gyilkosságban részt nem vevő szemtanúja, sőt, azt Tóth Ilona sem láthatta. Nem igaz azonban, hogy a nyaktaposásról ő tett először - december 19-én - vallomást. Az szerepel Molnár december 14-i jegyzőkönyvében, igaz, Molnár nem állította, hogy szemtanúja volt, mindössze csak azt, hogy amikor a hullát átvitték a vécébe, Gönczi elmondta neki. Ezúttal is az történhetett, amire már több esetben következtettem: Gönczit Molnár jegyzőkönyvére hivatkozással kényszerítette „feltáró” vallomásra Szentgáli, aki megígérhette neki, hogy amennyiben „beismeri” ezt a cselekményt, Molnár arról felvett jegyzőkönyvét eltünteti, így biztosítva számára a feltáró vallomásért járó fizetséget. Kihallgató és kihallgatott ezúttal is olyan alkut kötött, amely látszólag mindkettejüknek előnyös volt, de valójában csak Szentgáli profitált belőle. Gönczinek nem hozta meg a várt eredményt, hiszen halálra ítélték, és az ítéletet végrehajtották. Szentgálinak viszont sikerült rábizonyítania egy olyan cselekményt, ami alapján gyilkosságban bűntársként halálra ítélték. Mert „beismerő” vallomása sokkal nagyobb súlyú volt, mint Molnár hallomáson alapuló bizonyítása.

Van tehát négy, közel egy időben keletkezett, egy cselekményt elbeszélő vallomás. Ezek lecsupaszított váza megegyezik: egy ellenségnek tartott férfit - egyik jegyzőkönyvben sem szerepel Kollár neve - november közepén elaltattak, majd megöltek a Domonkos utcai kisegítő kórházban, és elrejtették annak közelében. Maráczi kivételével megegyeznek az említett személyek: Gönczi, Gyöngyösi, Molnár és Tóth Ilona. Az elbeszélések azonban a konkrét részletekben jelentősen eltérnek, csak néhány egyezik többé vagy kevésbé: Tóth Ilona szerint a férfi szája volt felhasadva, Gönczi szerint az orra vérzett; Gyöngyösi szerint morfiu- mos benzint injekciózott bele Tóth, aki szerint az benzin volt morfium nélkül. Tóth és Gönczi egyezően vallották, hogy a sírt Gyöngyösi egyedül ásta ki. Az első vallomások azonban nemcsak különböznek, hanem hasonlítanak is: Molnáré Tóth Ilona vallomására, Gönczié pedig Gyöngyösiére. Ez jól nyomon követhető a jegyzőkönyvek azon részén, amely a holttest elfoldelését beszéli el. Tóth Ilonáé a legrészletesebb: a „Domonkos-templomnak a bejárattól jobboldalra eső részén, oldalt, kb. kétharmad részénél volt egy terméskövekből összerakott alacsony, asz- talszerü építmény. Ennek a tetején felemeltünk két kőlapot. Alatta puha fold volt, melyet könnyen ki lehetett kapami. Azt a Piri [Gyöngyösi] kiásta [... majd a hul1771 BFL, XXV.4.a. 164/1957. Tóth Ilona..., 462. d. Gönczi Ferenc tárgy, jkv., 1957. február 26. 67.

455