Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 3. (Budapest, 2016)

3. Gyilkosság különös kegyetlenséggel (Tóth Ilona és társai tragédiája) - 3.8. A fővádlottak vallomásai

lárt. (Másfelől jól mutatja Molnár magamentő történetének hamisságát, hiszen Gyöngyösi nem tarthatta erőszakkal a csoportnál, ha nem is egy helyen laktak. November 17-ig Molnár a Domonkosban, Gyöngyösi a Murányi 30.-ban, ahova Molnár akkor tért vissza egy vagy két éjszakára, amikor Gyöngyösi átment a kisegítő kórházba.)

Molnár esetében lehetségesnek tartottam, hogy november 18-án nem is volt a Domonkosban, tehát nem tudhatta, hogy a többiek nem követték-e el a vád tárgyává tett gyilkosságot, ami megkönnyíthette neki, hogy Szentgáli kényszerítésének engedve részt vegyen a bűncselekmény bizonyításában. Gyöngyösin nagyobb volt a nyomás, hiszen első, december 4-i „beismerő” vallomásában Tóth Ilona őt (illetve Gönczit) vádolta a gyilkosság elkövetésével. A vád elhárításához kevés volt a puszta tagadás, annak hangoztatása, hogy arról nem tud semmit, hiszen számíthatott arra, hogy a bíróság inkább fog hinni Tóth magát is terhelő vallomásának, mint az ő tagadásának. A gyilkossági vád alól leginkább úgy szabadulhatott, ha viszontvádolja azt, aki ellene vallott: Tóth Ilonát. Akár azon az áron, hogy a viszontváddal elismeri: a gyilkosságot elkövették. Annak a hamis vádját viszonozta, akit alig ismert. Néhányszor röplapot vitt neki; 17-én többször találkoztak az Elünk készítése közben; 19-én Tóth megvizsgálta és felvette betegként. Felszínes, véletlen ismeretségük nem tette lehetővé, hogy egymást támogatva védekezzenek a hamis vád ellen.

Szovjet kihallgatói Gyöngyösivel egy napon vettek fel jegyzőkönyvet Gönczitől (amit Szentgáli ugyancsak utólag írt alá).1760 Ennek is az Elünk van a középpontjában, és noha Gyöngyösiénél részletesebben tartalmazza a gyilkosság leírását, mégsem alkalmas annak cáfolatára, hogy a szovjetek hozott anyagból dolgoztak, azaz tájékoztatás alapján készítették az iratot. Ha nem is annyira, mint Gyöngyösién, ezen a jegyzőkönyvön is érződik, hogy a vallomás lejegyzője eltorzította, kiélezte azt, amit Gönczi mondott. Ezt példázza, ami az iratban az általuk sokszorosított röplapokról áll. Mert miközben a vádlottak mindig hangsúlyozták, hogy azok nem voltak ellenforradalmiak, nem szólítottak fel a kormány megdöntésére, Gönczi első jegyzőkönyve mindig szándékosan kormányellenesnek nevezi tevékenységüket: „Tóth Ilona megkért, hogy segítsek neki kormányellenes röplapok készítésében.” ,,[A]z ő barátjaik kormányellenes röplapok készítésével foglalkoznak.” „[Kjormányellenes röplapok szerkesztésével és terjesztésével foglalkoztam.” Ügyészi kihallgatásán erről már egész másképp vallott: „A kor1760 BFL, XXV.4.a. 164/1957. Tóth Ilona..., 461. d. Gönczi Ferenc jkv., 1956. december 6. A következő idézetek is innen.; Kiss-M. Kiss, 2007, 200.

450