Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 3. (Budapest, 2016)
3. Gyilkosság különös kegyetlenséggel (Tóth Ilona és társai tragédiája) - 3.7. Tanúk tanúsága
utolsó lehetőség arra, hogy az ávó szempontjából megfelelő vallomást tegyen. Nyilvánvalónak látszott, hogy a gyilkosság vádlottjainak ítéletén az ő vallomása nem változtat, hiszen beismerésben voltak, amiben többé nem kételkedhetett. Nyilvánvalónak látszott, hogy tagadásával biztosan árt magának, hiszen vádlotttársainak vallomásai bizonyítják, hogy megtéveszteni igyekszik a rendőrséget. Gáli nagyon fontos tanúságát Szentgálinak az utolsó pillanatban sikerült besöpörnie - Obersovszky ügyében már előző nap lezárta a nyomozást. Tökéletes volt az időzítés Gáli vallomásra bírása szempontjából, aki napokkal korábban rendkívüli beszélőt kapott letartóztatott menyasszonyával, aki akkor közölte vele: gyereket vár tőle.1515 Káldor Vera a karácsonyra időzített beszélőben az ávósok emberségének jelét látta, pedig az nem emberi gesztus volt, hanem Gáli megtörésének, vallomásra bírásának fontos és vélhetően tudatosan alkalmazott eszköze. Az Auschwitzot túlélt férfi előtt feltárult egy új élet lehetősége, miközben Szentgáli talán - és nem alaptalanul - kivégzéssel fenyegette. Ebben a helyzetben nem vállalta a kollaborálás további megtagadását, és még aznap tett vallomásával hitelesítette Tóth Ilona - és vádlott-társai - beismerő vallomásait. Hogy hamis vallomást tett, azt igazolja egy sajátos véletlen: ő volt a per vádlottjai közül az egyetlen, akit a tárgyalás előtt szabadlábra helyeztek. Ezt B.-né Tóth Matild, az ügy bírája rendelte el,1516 feltehetően Gáli betegsége, auschwitzi pokoljárása és az ellene emelt vád jelentéktelensége miatt (B.-né Tóth Matild egy év börtönbüntetésre ítélte). Ezek, különösen együtt, elégségesen indokolták szabadlábra helyezését. Gáli azonban nemcsak vádlott, hanem tanú, fontos tanú, fontos hamistanú volt az ügyben. Annak érdekében pedig, hogy az ávó biztosítsa hamis vallomásának fenntartását, és megakadályozza machinációjának kibeszé- lését, börtönben kellett tartani. Ha pedig megtörtént a hiba, és szabadult, azonnal vissza kellett vinni. Káldor Vera a vele készült interjúban úgy emlékezett, hogy születendő gyermeke apja délután szabadult, de már hajnal előtt érte jöttek, és elvitték azon a címen, hogy visszaviszik pótnyomozásra.1517 Kizárt azonban, hogy az ávó Gáli délután ötkor történt szabadítása után jutott olyan nyomra, ami azonnali pótnyomozást és Gáli visszavitelét tette szükségessé. (Január 31 -én vagy akkortájt pótnyomozást elrendelő határozat nincs az iratok között.) Nem. Gáli azért szabadulhatott, mert nem a vizsgálati osztály Gyorskocsi utcai fogdájában tartották, mint a többieket, hanem a rabkórházban. Szabadításáról Szentgáliék csak annak megtörténte után értesültek, ezért nem tudták megakadályozni. 1515 OHA, 109. Káldor Vera..., 1988, 155. 1516 BFL, XXV.4.a. 164/1957. Tóth Ilona..., 461. d. Gáli József jkv., 1957. február 1. 1517 OHA, 109. Káldor Vera..., 1988, 159-160. 383