Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 3. (Budapest, 2016)

3. Gyilkosság különös kegyetlenséggel (Tóth Ilona és társai tragédiája) - 3.7. Tanúk tanúsága

is”.1512 Gáli december 29-i vallomása tehát nem indokolta kettejük szembesítését, ami azonban nagyon is indokolt volt, amennyiben megelőzte tanúkénti kihallgatását. Gáli ugyanis — a fennmaradt iratok tanúsága szerint - azt megelőzően teljes tagadásban volt a Kollár-üggyel kapcsolatban, vagyis a szembesítésnek az lehetett a célja, hogy őt bírja beismerő (tanú)vallomásra. Mint a tiszaeszlári perben tanúskodó tutajosok vezetője, aki mindaddig nem volt hajlandó megtenni a hamis vallomást, amíg egyik társával nem szembesítették, aki „szemébe mondta az egész [...] koholmányt”.1513 Nem a fővádlóit volt tehát a szembesített, hanem Gáli, Tóth Ilona pedig a szembesítő. Nem a fővádlottat szembesítették a tanúval, aki szemébe mondva megismételte korábbi vallomását a bűncselekményéről, mint ahogy az szembesítésekkor általában történik, hanem a tanút szembesítették a fővádlottal, aki a tanú előtt is fenntartotta, szemébe mondta beismerő vallomását, ezzel hamisnak mutatta a tanú vallomását. Először Tóth Ilonával mondatták el a cselekményt, vagyis ő volt az, akinek vallomásától azt várták, hogy beismerésre bírja a tanút. A szembesítés célja tehát nem a vádlott, hanem a tanú tagadásának megtörése volt. Vagyis előbb történt a szembesítés, és csak azt követően, csak annak hatására tette meg Gáli Tóth Ilonáékat terhelő, a gyilkossági vádat bizonyító vallomását. Egy újabb inverz szembesítés Obersovszky Tóth Ilonával történt szembesítése után.

Gáli tehát nem adott hitelt a vizsgáló közlésének, miszerint „megállapították, hogy azon a napon, amikor a Domonkosban tartózkodtak, Feri és Ica csoportjának résztvevői egy ismeretlen embert tartóztattak le.”1514 Nem térítette jobb belátásra az sem, amikor ismertették vele, talán meg is mutatták neki a gyanúsítottak aláírt beismerő vallomásait. Nem győzte meg annak közlése, hogy a rendőrség mindent tud, a bíróság az ő vallomása nélkül is meghozza ítéletét, tagadásával csak magának árt. Az Auschwitzot megjárt Gáli nem volt hajlandó emlékeitől eltérő vallomást tenni. De amikor a nyomozás lezárásakor szembesítették Tóth Ilonával, aki előtte vallotta be a gyilkosságot, és elmondta róla, hogy hallania kellett, amikor beszóltak a szobába: elkaptak egy ávóst; a falon keresztül hallania kellett az ütések zaját; hogy még aznap este megtudta: gyilkosság történt, hiszen azért felelősségre vonta őt - Gáli számára értelmét vesztette a további ragaszkodás saját emlékeihez, a vizsgáló szemében: a további tagadás. Számára ez volt az

1512 BFL, XXV.4.a. 164/1957. Tóth Ilona..., 461. d. Gáli József és Tóth Ilona sz. jkv., 1956. december 29.; Kiss-M. Kiss, 2007, 140-141.

1513 Eötvös, 1904, II. 224.

1514 BFL, XXV.4.a. 164/1957. Tóth Ilona..., 461. d. Obersovszky Gyula jkv., 1956. december 6.; Kiss-M. Kiss, 2007, 138-139.

382