Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 3. (Budapest, 2016)
1. Számadás a leszámolásról - 1.1. Az Igazság
ezeket nem a kormánynak - még kevésbé a »Nagy Imre-csoportnak« küldték”.51 Ez a semmi hibát meg nem engedő gondosság lehet az oka, hogy pusztán hasonlónak állították a pert az általuk látványpereknek nevezett, a hazai irodalomban általában koncepciósnak mondott ügyekhez, miközben szövegükből a kettő egyezése tűnik elő. Egyeznek a konstruált történet és a politikai hatalom viszonyát illetően, hiszen a Rajk- és a Nagy Imre-pernek egyaránt az igazságszolgáltatáson kívüli feladata és célja volt: igazolni a pártvezetés politikáját, sőt, igazolni a vádlottakról és állítólagos cselekményeikről, szándékaikról a priori tett kijelentéseket. A Nagy Imre-per „eredményeit” ugyanis Bulganyin és Kádár már a rendőrségi vizsgálat kezdete előtt, 1957 márciusában bejelentette.52 1949-ben és 1958-ban sem a tényfeltárást követte az abból levonható következtetés, hanem a következtetéshez utólag kerültek „tények”. E mellett az alapvető egyezés mellett másodlagos, hogy az eljárások szereplői hajlandóak voltak-e - és ha igen, milyen mértékben - részt venni a színjátékban, és azt vallani, amit elvártak tőlük, amire kényszerítették őket, vagy nem; miként az is, hogy a konstruált történet mennyire áll távol a valóságtól. Márpedig Rajké ugyanúgy hamis, mint Nagy Imréé, legföljebb a hamisság mértéke különbözik. Ahogy Rajk nem szervezkedett, úgy Nagy sem. Ahogy Rajk nem árulta el a népi demokráciát, úgy Nagy sem. Kende Péterék hatvan pontban (és ezek seregnyi alpontjában) cáfolták a Nagy Imre-per alapján tett kádárista állításokat: egyik sem bizonyult igaznak. Nagyrészt azt leplezték le, miként torzították a korban bűnnek számító cselekménnyé a valóban történteket. („Nagy Imre és legközvetlenebb bűntársai [...] titkos államellenes összeesküvést hoztak létre”,53 „felszámolták a törvényes közigazgatási szerveket, a tanácsokat”.54) Megkülönböztetni látszik tehát a Nagy Imre-pert a Rajk-pertől, hogy míg az előbbiben konstruált tényállás megtörtént dolgok eltorzítása, addig a Rajk-perben a csőszkunyhó sem létezett. Kétséges azonban, hogy vizsgálatunk szempontjából van-e érdemi különbség a valóság eltorzítása és a kitaláció között, hiszen azt is a valóság elemeiből építik (miközben a Rajk elleni vádak némelyikének is volt valamennyi valós alapja). Kendéék megállapítása tehát, miszerint a Nagy Imre-per „nem egyszerű utánzata” volt a klasszikus koncepciós pereknek, érthető úgy, hogy azt utánzatnak, de nem egyszerű utánzatnak tekintették. Javított kiadásnak, amit megtisztítottak a legextrémebb kinövésektől. 51 Kende és mások, 1989, 84. 52 Kende és mások, 1989,23. 53 Kende és mások, 1989, 33. 54 Kende és mások, 1989, 72. 30
