Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 3. (Budapest, 2016)
3. Gyilkosság különös kegyetlenséggel (Tóth Ilona és társai tragédiája) - 3.5. Az állítólagos áldozat, egy kihantolt tetem és Kollár István
lagos szúrása nem eredményezhette az áldozat ingén azt a szakadást, amelyet a boncolási jegyzőkönyv rögzített. Nyilvánvaló, hogy az ügy egyik szereplőjének sem állt érdekében hamis vallomást tenni vagy felvenni erről az ítélet szempontjából jelentéktelen részletről. Valószínűtlen, hogy Tóth és Gyöngyösi rosszul emlékezett, hiszen korábban egyikük sem ölt embert - más gyilkosságban a bíróság sem találta bűnösnek őket —, vagyis nyilván megmaradt volna emlékezetükben rendkívüli cselekményük ezen „látványos” részlete, az pedig még valószínűtlenebb, hogy egyformán emlékeztek volna rosszul. Amennyiben tehát hamisítatlannak tekintjük a jelentéseknek az áldozat ingén talált szakadásra vonatkozó pasz- szusát - amiben nincs okunk kételkedni —, akkor kétségtelen, hogy két fővádlott a cselekmény szempontjából fontos részletről egybevágóan téves — vagy inkább hamis - vallomást tett. A vallomásuk véleményem szerint azért alakult így, mert Szentgáli főhadnagynak nem a vád tárgyává tett cselekmény, hanem az ítélet volt a fontos. Arra ügyelt, hogy a vádlottaktól felvett jegyzőkönyvek megalapozzák az ítéletet, ebből a szempontból pedig megfelelőek voltak. De megfelelőek voltak abból a szempontból is, hogy viszonylag jól illeszkedtek a történet más elemeihez és a szakértői jelentésekhez, amelyek rögzítették a szúrt sérülést az áldozat mellkasán. Arra az apró, az ítélet szempontjából jelentéktelen körülményre, hogy a szúrás ingen keresztül érte-e az áldozatot, sem Szentgáli, sem a bűnügy többi szerzője nem ügyelt. A tárgyaláson Gyöngyösi azzal egészítette ki a történetet, hogy Tóth Ilona nemcsak szíven szúrta az áldozatot, hanem „megforgatta kétszer benne a kést”,1196 vagyis a cselekménye kétségkívül gyilkos szándékú, könyörtelen volt. Ezt a boncolási jegyzőkönyv egyértelműen cáfolta, erre utaló sérülést Kelemenék nem találtak. De Tóth Ilona - akiről M. Kissék megállapították, hogy általában feltűnően igyekezett segíteni a vádhatóságot - ezúttal is megpróbálta igazolni cselekményének az ellene tett vallomást. Tagadta ugyan, hogy szándékosan forgatta volna meg a kést, de lehetségesnek mondta, hogy amikor kihúzta, „az egy kissé elfordult”,1197 vagyis azt Gyöngyösi láthatta megforgatásnak. Nincs nyoma annak sem, hogy cáfolni próbálta volna Kelemen doktornak a tárgyaláson előadott szakvéleményét, miszerint Kollár nemcsak élt, hanem nagyon élt akkor, amikor szíven szúrták, hiszen a szúrás következtében nagy mennyiségű, százötven köb1196 BFL, XXV.4.a. 164/1957. Tóth Ilona..., 462. d. Gyöngyösi Miklós, tárgy, jkv., 1957. február 20. 31.; Ktss-M. Kiss, 2007, 372. 1197 BFL, XXV.4.a. 164/1957. Tóth Ilona..., 462. d. Tóth Ilona tárgy, jkv., 1957. február 22. 45.; Kiss-M. Kiss, 2007, 377. 294
