Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 3. (Budapest, 2016)
3. Gyilkosság különös kegyetlenséggel (Tóth Ilona és társai tragédiája) - 3.3. Tóth Ilona a forradalomban
M. Kissék a riasztóőrség mellett Gyöngyösi ottlétével vélik bizonyítani, hogy a Domonkosban fegyveres csoport volt. Gyöngyösinek valóban volt fegyveres múltja, tagja volt a Baross téri, majd a Víg utcai nemzetőrségnek, november 4. után állítólag a Landler 44.-be települt csoportnak, azt azonban november 9-én a szovjetek felszámolták. Gyöngyösi november közepén állítólag Molnár Józseffel együtt került a kórházba, és ha el is fogadjuk, hogy volt fegyverük (egy-egy pisztolyuk), párosuk akkor sem tekinthető fegyveres csoportnak. Különösen nem a Domonkos fegyveres csoportjának, hiszen Tóth Ilona szerint Gyöngyösi nem tartozott hozzájuk: „Gyöngyösivel és csoportjával csak annyi volt a kapcsolatunk, hogy ők bejártak a kórházba, röplapokat vittek ki a kórházból, illetve a nyomda részére fegyveres biztosítást ígértek (a kórház körül cirkálva)”.955 A szöveg vége nyilvánvalóan a koncepcióhoz illesztve született, hiszen képtelenség, hogy Gyöngyösi a ház körül fegyveresen cirkálva kívánta volna biztosítani az állítólagos nyomdát egy szovjet katonai parancsnokság közvetlen közelében, miközben egyre másra jelentek meg a mind szigorúbb megtorlást kilátásba helyező rendeletek a fegyverek kötelező beszolgáltatásáról. Amúgy Tóth Ilona sem állította, hogy az őrség létezett, csak azt, hogy Gyöngyösi ilyet ígért neki. Vallomásának azt a részét pedig, miszerint nem is tartozott hozzájuk, Gönczi is megerősítette. Szerinte csak „röplapterjesztésért küldték” oda.956 Csak Tóth Ilona őrizetbe vétele után lett köze a kórház biztosításához: „mint portás dolgozott”.957 Ezt több tanú is megerősítette: „Egy ideig ő volt a kapus, mindenkit látott, hogy ki jött az épületbe.” „Gyöngyösit a portáról ismerem, ott rendezgetett.” „Gyöngyösi volt a portán”.958 És portásnak tudta az a tanú is, akit Tóth Ilonáék őrizetbe vétele után Veszprémi hívott át a Péterfyből a kisegítő kórház gazdasági ügyeinek intézésére: „A portai ügyeletet egy Piri nevű állítólagos beteg látta el. Értesülésem szerint magas vérnyomása volt, és arról [sic!] kezelték, és ezért tartózkodott a kórházban.”959 Gyöngyösinek volt Piri a beceneve, Tóth Ilona magas vérnyomással vette fel. November 20-án azért nem vették őrizetbe, mert a betegeket megvizsgáló rendőr orvos szerint is magas volt a vérnyomása.960 955 Kiss-M. Kiss, 2007, 119. Tóth Ilona megjegyzései a vádirathoz, 1957. január 24. 956 BFL, XXV.4.a. 164/1957. Tóth Ilona..., 462. d. Gönczi Ferenc tárgy, jkv., 1957. február 22. 51. 957 ÁBTL, 3.1.9. V-142621. Tóth Ilona..., Koklács Mihály jkv., 1956. december 21. 958 ÁBTL, 3.1.9. V-142621/1. Tóth Ilona..., Fazekas Pálné jkv., [1956. december közepe].; BFL, XXV.4.a. 164/1957. Tóth Ilona..., 462. d. Varga Ferencné tárgy, jkv., 1957. március 18. 222., Halász György tárgy, jkv., 1957. március 18. 217. 959 ÁBTL, 3.1.9. V-142621/1. Tóth Ilona..., NN kézírásos vallomása, d. n. 960 ÁBTL, 3.1.9. V-142621. Tóth Ilona..., Garami István százados jelentése, 1956. november 20. 238