Horváth J. András: A megigényelt világváros. Budapest hatósága és lakossága a városegyesítés éveiben - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 2. (Budapest, 2010)
Csoportkép, fővárosi háttérrel – A városatyák - Önkormányzati választások: a népképvislet álarcában
1885 — Erőtlen kísérletek kerületközi integrációra „A múlt évi országgyűlési képviselőválasztás sem idézettfel ennél hevesebb tusát, s keltett nagyobb érdeklődést ” — nyugtázta a fővárosi községpolitika iránti érdeklődés átmeneti megélénkülését a belvárosi reformpárt listájára is felkerült Beksics Gusztáv.193 S valóban, élénk korteskedés és pártoskodás zajlott a jobbparton az I. és a n., a balparton pedig a IV. és a VIH., csekélyebb mértékben a VI-VII. kerületben. A fővárosi községpolitika hosszú távú folyamatai szempontjából bír jelentőséggel, hogy az említett IV. kerületi érdekszerveződés immáron túllépett a kerületi határokon, és saját virilista listájára-ugyan szerény eredménnyel- de más kerületek választóitól is szavazatokat tudott szerezni.194 A tömörülés a közjogi ellenzék irányában is nyitott Saskönrel szemben lépett fel, s egyfajta községpolitikai „rendszerkritika” jegyében a főhivatalnokok elismerése mellett a törvényhatósági bizottság aktivitásának fokozását szorgalmazta. Különösen a Belváros volt „ éles harc ” színtere, ahol - a túlzó publicista szerint legalábbis „ a küzdelem melegének hőfoka feljutott egész aforrpontig. ”195 Tisztában voltak a Saskör kihívói a remélt siker horderej ével, azzal, hogy az - remélhetőleg — „ ... epochát fog alkotni. Megszünteti azt az egyeduralmat a város ügyeinek vitele körül, melyet eddig kizárólag egy kör tartott a magáénak. "196 A várt siker azonban elmaradt. Annak ellenére, hogy a 946 szavazóból 328 („ magánfeljegyzések szerint") rokonszenvezett ezen formációval, önálló reformpárti városatyát nem, csak a tömörülés által is támogatottat sikerült mandátumhoz juttatnia.197 A Sasok ismét fennen szárnyalhattak az ódon városrész felett.198 193 Beksics Gusztáv: Budapest választ. Pesti Hírlap, 1885. október 21. A szavazók létszáma most 7297 löt tett ki, a növekedés tehát 21%-os volt. 194 „Reform-párt" megjelölésű, azonos összetételű szavazási ívek maradtak fenn a H., HI., VT. és VH. kerületekből az Igazoló Választmányi iratok között. BFL IV. 1404. 1885. évi iratok. 195 Pesti Hírlap, 1885. október 21. Beksicsen kívül gr. Szapáry Gyula, Balogh Kálmán egyetemi tanár, Ágoston József főmérnök, Korányi Adolf ügyvéd hozható összefüggésbe a kezdeményezéssel. 196 Pesti Hírlap, 1885. október 23. 197 Ezek: Királyi Pál szerkesztő és képviselő; Máttyus Arisztid ügyvéd, képviselő; Morlin Imre ügyvéd; Pál Károly vadkereskedő; gr. Szapáry Gyula pénzügyminiszter; Tóth Lőrinc hivatalnok voltak. Függetlenség, 1885. október 28. 198 Némileg beszédes, hogy míg a Sas-párt nemzeti zászlóval, a reformerek fővárosi lobogóval korteskedtek - meg is buktak... 92