Horváth J. András: A megigényelt világváros. Budapest hatósága és lakossága a városegyesítés éveiben - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 2. (Budapest, 2010)

Csoportkép, fővárosi háttérrel – A városatyák - Önkormányzati választások: a népképvislet álarcában

arányosítását, az Irányi Dániel vezette szélbaliak közül több kerületben is kiváltak a pártközi szavazói egységből. Apártelnök,, illojálisnak" nevezte a Deák-párt bal­oldallal szembeni eljárását, mivel csak két kerületben, a Józsefvárosban és a Teréz­városban engedtek át kellő számú képviselői helyeket nekik, a többiben viszont a párt semmi koncessziót nem kapott. Ezért az I. és a II. kerület, valamint a Belváros összesen mintegy 50-60 főnyi szélbali képviselője a határozat értelmében nem is vett részt a választáson; a Virava József vezette ferencvárosiak pedig önálló, külön listával indultak.164 A kortársak egyébként úgy értékelték, hogy a szélbaliak elsősorban azokban a városrészekben maradtak passzívak, amelyekben különben is jelentéktelenek vol­tak. S noha ezen zavaró körülmények némileg kellemetlenül érintették a kormány- pártiakat, a politikai kultúra színvonalára jellemző azon Deák-párti határozat, amelyben a pártvezetőség felszólította szavazóit, hogy mindennek ellenére a közös listára felvett ellenzékiekre voksoljanak.165 A városházi körökhöz szorosabban kapcsolódó, az igazgatási apparátustól vala­milyen szempontból függő helyzetben lévő, avagy azt befolyásolni szándékozó szőkébb csoportok tagjai azonban nem mindig így értékelték a helyzetet. Jóllehet a kormánypárt és az ellenzék helyi, városrészi korifeusai már az év márciusától hosszas előkészületek során egyeztették mind a virilista, mind az összes választók sorából választandók névsorát, ez a jelek szerint mégiscsak az országos politika szempontrendszerét fedte le. Hiszen a többé-kevésbé sikeresen áthidalt közjo­gi-alapú megosztottság mellett - mint ahogy a későbbi évek során is - különféle ré­tegérvényesítési törekvések is érvényesültek.166 Azok képviselőit azonban, főként a kormánykörökhöz közel állók, előszeretettel „ ez merőparticularismus ” felkiál­tással fitymálták le. Reprezentánsaik kiszorultak az egyeztetési rendszerből, s bár a választási eredményt figyelembe véve marginalizálódtak, mégis részt vettek a köz­ségpolitikai „küzdelemben”, s színezték azt.167 164 A Hon, 1873. szeptember 26. Esti kiadás 165 Pesti Napló, 1873. szeptember 26. Esti Kiadás 166 „Helyi hírek. Felhívás fővárosi bizottsági tagtársainkhoz! A nem rég alakult iparos kör, mely­nek tagjai nem csekély részben bizottsági tagokból állnak szorgalmazza, hogy az eddig nem ritkán érvényesültpartikularizmus gyökeres kiirtása végett általános bizottsági értekezleteket tartsanak. ” Pesti Napló, 1873. október 28. 167 Pesti Napló, 1873. október 24. 76

Next

/
Thumbnails
Contents