Horváth J. András: A megigényelt világváros. Budapest hatósága és lakossága a városegyesítés éveiben - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 2. (Budapest, 2010)

Csoportkép, fővárosi háttérrel – A városatyák - Önkormányzati választások: a népképvislet álarcában

Tabán, Újlak és az Országút egyértelműen a kisegzisztenciák lakossági területe volt, s közülük a Tabán viszonylag tagolt, s az 1848-as állapottól kevés eltérést mutató társadalomszerkezete a közgyűlési padsorokban is tükröződött. Érdekes módon a Vár, a Krisztinaváros és a Víziváros tekintetében is érzékelhető elitizációs folyamatok a tabáni képviselők vonatkozásában nem mutathatók ki. Mi több, a szőlőművesek, gazdák, majorosok arányának növekedése révén ennek a városnegyednek a közgyűlési reprezentációja ellentendenciáról tanúskodott.

A budai képviselők politikai megoszlásáról csupán jelzésszerű adatokkal rendelkezünk. Ennek alapján arra következtethetünk, hogy a közjogi ellenzék nem volt teljesen súlytalannak tekinthető - ha ez nem is mindig tükröződik a közgyűlési megnyilvánulások hangnemében. Mindenesetre az 1872-es országgyűlési képviselőválasztás szavazási névjegyzéke szerint a városatyák közül 43-an támogatták polgármesterüket, a Deák-párti Házmán Ferencet, ám a függetlenségi Andorffy Károly is élvezhette 3 8 képviselő bizalmát (akik közül viszont csak hatan voltak jelen már a ’48-as közgyűlésben is).134

A két politikai csoportosulás társadalmi arculata nem mutat markáns eltérést. A nem tőkepénzesnek tekinthető, szerényebben adózó iparos, kereskedő városatyák egy árnyalattal ugyan hangsúlyosabban voltak jelen a függetlenségiek csoportjában, viszont ezek körében találjuk például a legnagyobb budai adózó Heinrich János vállalkozót, vagy a közjogi ellenzék vezéregyéniségeit: Andaházy László és Andorffy Károly ügyvédeket. A nagy adófizető Deák-pártiak közül a téglagyáros idősebb Holzspach András, vagy Nagy Ágoston, a Budai Zeneakadémia igazgatója említhető. S a korszak ismert jelenségeként nyugtázhatjuk, hogy míg a kormánypártiak körében négy magasrangú állami hivatalnokkal is találkozunk (ú. m.: Balázsy Antal királyi táblai bíróval, Légrády Sándor váltótörvényszéki hivatalnokkal, Stangl János ny. pénzügyi tanácsossal, s mindenekelőtt Reitter

134 Noha az uralkodóvá váló folyamatokból fokozatosan kiszoruló hagyományos városi elemek politikai attitűdjének megrajzolásakor kézenfekvőnek tűnhet elhelyezésűk a függetlenségi-baloldali táborban, a rendelkezésre álló - ugyan csak töredékes - adatok megfontolásra intenek. Meglepő módon ugyanis az 1867-es képviselőtestületbe már be nem került korábbi városatyák közül 7 volt kormánypárti és csak 3 ellenzéki, míg az ekkor újként bejutottak többsége ugyanakkor ellenzéki szavazó volt: 16 függetlenségivel szemben 12 kormánypárti. BFL IV. 1106.b. Központi Választmány szavazói jegyzéke. 1872.

66