Horváth J. András: A megigényelt világváros. Budapest hatósága és lakossága a városegyesítés éveiben - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 2. (Budapest, 2010)
Közérdek, magánterület: városrendezési célszempontok, eszközrendszer és konfliktusok
szólnak a puszta városi kereteken túlmutató, s immáron speciális fővárosi szerep- igényből fakadó, újszerű területpolitika követelményeiről és az alapvető kommunális szolgáltatások megteremtésének szükségességéről.514 Az ekként „kezelésbe vett” közvélemény, a folyamatosan „tűz alatt tartott” városi közgyűlések legaktívabb képviselői érzékelhetően saját meggyőződésből is azonosultak e lázas igyekezettel. Hiszen már 1867 végén a Pest városi választmány keresi meg a Közmunka és Közlekedési Minisztériumot „ afőváros szépítése ”, ill. „országos érdekű vállalatoknál országos segély kieszközlése" tárgyában.515 Néhány nappal később pedig máj d az egyesített főváros parlamentj ében is meghatározó szerepet játszó Steiger Gyula kezdeményezi a „ más európai államok fővárosai sorába emelkedni" szándékozó Pest számára „ ellenőrködés alatt álló s csakis közcélokra fordítandó évi állandó országos segély” biztosítását.51 S a pestieknél kétségkívül konzervatívabb Buda városi városatyákra sem igen fogható - közgyűlési megnyilvánulásaikból ítélve - a lépésváltás gondolatának elutasítása.517 Ennek bizonysága, hogy a közlekedési miniszter 1868 februárjában a három város „szépítése céljából megalakítandó enquete bizottmányba kiküldendő tagok" tárgyában tett kezdeményezése „ örvendetes tudomásul” szolgált a Buda városi közgyűlési többség számára.518 Az Andrássy Gyula gróf miniszterelnök elnökletével 1868. május 17-én folytatott, kétségkívül várostörténeti fordulópontot jelentő megbeszélésen megfogalma514 Amit Pest városának kívánunk (Tárca). A Hon. 1867. május 25. A pesti vízvezetés (Tárca). A Hon. 1867. július 10. A Sóház eltávolítása feletti folyamodvány tárgyában. A Hon. 1867. július 12. Pesti por. A Hon Esti Lapja, 1867. július 12. [A vásári bódék elhelyezése tárgyában.] AHon. 1867. július 18. [A külvárosok olajlámpáinak petróleumra cserélése tárgyában.] A Hon Esti Lapja, 1867. október 17. 515 Az eljárás módjára és a teendők sorrendjének megállapítására nézve pedig vegyes bizottmányt jelölnek ki, mely az egyetértőleg megállapított terveket előterjeszti a kormányhoz és a városhoz. BFL TV. 1302. 2505/1868. (január 22.) kgy. sz. (1862/67/eln. (december 6.) K. K. M. sz. 516 BFL IV. 1302. 1837/1868. (január 15.) kgy. sz. 517 A közlekedési miniszter vasútépítési kezdeményezéseit „ az egész ország magasabb szempontból felfogott érdekei " figyelembe vételével üdvözlik, nemkülönben a pesti és budai indóházak összekapcsolása tárgyában kezdeményezett tárgyalásokat. BFL IV. 1105. 74/1867. (szeptember 2.) kgy. sz., 122/1867. (november 4.) kgy. sz. 518 BFL IV.1105. 45/1868. (március 3.) kgy. sz. 254