Horváth J. András: A megigényelt világváros. Budapest hatósága és lakossága a városegyesítés éveiben - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 2. (Budapest, 2010)

A cselekvés helyi értéke: helyhatósági törekvések és eredmények - Anyagi feltételek, szervezeti és igazgatási sajátosságok, módosítási törekvések

lenítése;496 közegészségügyi ellenőrzés házról-házra497 — ezek voltak a legjellem­zőbb akciók. Szintén közegészségügyi szempontokat kellett érvényesíteniük a kerületi esküdteknek és orvosoknak, amidőn tanácsi utasítás folytán magánlaká­sokba hatolva az egészségtelen lakviszonyokat vették szemügyre, s „ tiltották be”— persze eredménytelenül - a nem megfelelőket.498 S a magánszféra még bensőbb köreit érintették a gyermeknevelésre vonatkozó újszerű hatósági intézkedések: is­kolakötelezettség hatályosítása, beteg gyermek orvosi kezelésének elmulasztása esetén bírság kiszabása (!).499 Míg a regulatív-intézkedő szerepkört a rendeletek betartatása útján töltötték be a kerületi elölj áróságok, a - nem túl széleskörű - társadalmi intervencióra főként az esküdtek saját kezdeményezései nyomán, illetve alulról megfogalmazódó igények továbbítása révén került sor. Hiszen a nagyvárosi elszegényedés hatósági érzékelé­se már ebben az időszakban is szükségessé teszi a rásegítő-jellegű javaslatok meg­fogalmazását. Ezekben az esztendőkben mindazonáltal az előbbi, azaz az adminisztratív arcu­lat dominált elsősorban, amelyről az esküdtek túlterheltségét folyamatosan felpa­naszoló beadványok is tanúskodnak.500 A működtetett rendszer elhibázott, diszfunkcionális voltára, nemkülönben az elöljáróság társadalmi presztízsének bi­zonytalan státusára is utal az esküdtek sok esetben bevallottan hiányos terepmun­kája. Az I. kerületben például „kereken megtagadtak ... minden oly nemű össze­írást, ahol nekik házról-házra, lakásról-lakásra járni kellene, mert azt lealázó mű­ködésnek tekintik” — panaszkodott az elöljáró. Ezen feladatokat valójában a hiva­496 Az I. kér. elöljáróság 1880. első félévi jelentése. BFL IV.1409.b. 2058/1880. pm. ein. sz. 497 AII. kér. elöljáróság 1886. második félévi jelentése. BFL IV.1409.b. 101/1887. pm. ein. sz. 498 A VIII. kér. elöljáróság 1874. évi jelentése. BFL IV.1409.b. 45/1875. pm. ein. sz. Az I. kér. elöljáróság 1876. évi jelentése. BFL IV.1409.b. 366/1877. pm. ein. sz. AD. kér. elöljáróság 1876. évijelentése. BFL IV.1409.b. 547/1877. pm. ein. sz. AX. kér. elöljáróság 1881. első fél­évi jelentése. BFL rV.1409.b. 2175/1881. pm. ein. sz. 499 Az IX. kér. elöljáróság 1876. évi jelentése. BFL IV.1409.b. 3304/1875. pm. ein. sz. Az I. kér. elöljáróság 1884. évi jelentése. BFL IV.1409.b. 3120/1884. pm. ein. sz. 500 Az VII. kér. elöljáróság 1875. évi jelentése. BFL IV.1409.b. 3304/1875. pm. ein. sz. AIV. kér. elöljáróság 1881. első félévi jelentése. BFL IV.1409.b. 2205/18881. pm. ein. sz., 1885. első félévi jelentése. BFL IV.1409.b. 4455/1885. pm. ein. sz, 1886. első félévi jelentése. BFL IV.1409.b. 7846/1886. pm. ein. sz. 248

Next

/
Thumbnails
Contents