Horváth J. András: A megigényelt világváros. Budapest hatósága és lakossága a városegyesítés éveiben - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 2. (Budapest, 2010)
Csoportkép, fővárosi háttérrel – A városatyák - Társadalmi profil
karaktere ebben a vonatkozásban is érzékelhető. Míg ugyanis a balpartiak családi motívumaiban a reálterületekről jobbára a szabadfoglalkozású értelmiségi ágazatok irányába történik elmozdulás, addig az egykori budai iparosok és kereskedők utódai-rokonai inkább városi hivatalnoki karrier-lehetőségek felé tájékozódtak. Mindkét városrész képviselői esetében találkozunk ugyanakkor a „lineáris fejlődés” esetével is, vagyis amikor a pozícionált értelmiségivé alakulás szakmai arculata összefüggésbe hozható a családi-rokonsági előzményekkel. Ezen utóbbi mintázatnál maradva hozhatjuk fel példaként a budai Eckermannokat, ahol is a családi szakmai tradíció alapjain kibontakozó egyenesvonalú fejlődést érzékelünk a kőművesmester Józseftől kiindulóan (1861) az építőmesterként megjelölt Ferencen át (1848-1867) a Közmunkatanács-taggá is választott, doktorátust szerzett, műszaki főtanácsos Edével (1885-1912) bezárólag. A német „Fachmann”-kultúrának és attitűdnek persze a pestiek körében is megtaláljuk a példáját, amelyre az Országház-építő Steindl Imre családi háttere lehet a legjobb példa. Ferenc (1843-1861) még asztalosmesterként került a belsőbb városházi körök környezetébe, ahová az aranyműves Károly (1867-1876) és az asztalosmester Rezső (1867-1873) is követte később, a sort végül „a fővárosi panoráma mestermérnöke”, Steindl Imre műegyetemi tanár záija (1897-1900). Kisebb, a kőfaragó mesterségtől az építőmesterségig ívelő pályát futottak be, ám intenzívebb, klánszerű városházi jelenléttel büszkélkedhettek a pesti Kauserek is (János 1848-1867, József 1882-1894, Gyula 1900-1912). Nem lineáris, hanem klasszikus korabeli mobilizációs pálya rajzolható meg viszont a másik nagy építész, a budai születésű Hauszmann Alajos családtagjainak városházi jelenléte alapján. József még magánzóként és háztulajdonosként ül a ’48-as városi testületben, akit a fuszerkereskedő 1861-es szereplése követ, hogy a műegyetemi rektor Alajos 1894 és 1909 közötti városatyasága záija végül a sort. A hivatalnokká válás tiszta rajzolatú karrier-történetei — mint említettük — főként Budához kapcsolódnak. Nagy ívet írt le az óbudai Nebenführer család, amelynek 1867-ben még az újlaki kiskereskedő Péter tagja ül a képviselőtestületben, hogy 1912-re már József miniszteri számtanácsos képviselje a főváros parlamentjében a famíliát. Hasonló pályaívet láthatunk a várostörténeti jelentőségű Harrer család esetében is, hiszen 1848-ban és 1861-ben az ifjabb Tóbiás még mint szőlő- és házbirtokos képviseli az újlakiakat a budai testületben, hogy azután majd Pál nevű fia, az első és utolsó óbudai polgármester, kerületi jegyzőként vegyen aktív módon részt-részint 165
