Sarusi Kiss Béla: A természet által megerősített vár: Murány végvár és uradalma a 16. század második felében - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 1. (Budapest, 2008)

X. Parasztok, pásztorok, vasasok, katonák és gazdasági tisztviselők Murányban

többletre a szakirodalomban mindeddig a paraszti háztartásban egyszerre élö több család volt a legelterjedtebb magyarázat. Az elemzett összeírások nem alkalmasak arra, hogy a porta mögötti tényleges családszámot, illetve a családtagok számát meghatározzam, így az egy háztartásban élö több család létezését elfogadva azon véleményemet kell hangsúlyoznom, hogy az urbáriumokból és a dikajegyzékekből azért is maradhattak ki adóalanyok, mert az összeírok hallgatólagosan tudomásul vették a lakosok nehéz helyzetét, és eltekintettek egyesek jegyzékbe foglalásától. (Véleményem szerint nyitva kell hagynunk még más magyarázatok előtt is a lehetőséget.) Ezen magyarázatra természetesen nincs bizonyíték az összeírásokban, de talán az a jelenség, hogy még a több éven keresztül stabilan adózók is kimaradnak vagy az urbáriumból, vagy a dikajegyzékekből, erre utal. A Péter Katalin felvetése, miszerint nem lehet tudni, hogy az urbáriumokban egyes személyek esetében miért adnak meg egész vagy résztelkeket, a murányi források alapján sem válaszolható meg.

10 Semmilyen összefüggést nem lehet találni, hogy az uradalom településein lakók miiyen paraméterek alapján kerültek egyik vagy másik kategóriába. Az 1573. évi urbárium és az 1578. évi név szerinti dikajegyzék néhány falvának összevetése általában azt mutatja, hogy az urbáriumban egész vagy féltelkesnek feltüntetett személyek a dikában fél- vagy negyedtelkesként vannak számba véve. Vizesréten azonban hat személyből ötnek ugyanaz a teleknagysága mindkét jegyzékben. Ezért sem tartom megalapozottnak IIa Bálintnak az egész, illetve a résztelkek számából, illetve a tizedfizetők számából Gömör megyére kalkulált jobbágyháztartások-számát.

11 A tizedjegyzékekben feltűnő nevek között található, vasiparral is foglalkozó személyek esetében olyan összeírási ellentmondással találkozunk, amely bizonyítja, hogy tizedet nem csak földművelő egyén adott. A nagyrőcei hámortulajdonosok esetében ugyanis nehéz elképzelni, hogy az a több mint tízfős vasüzemet működtető személy, aki a feldolgozott vassal kereskedik, képes saját munkaerejével földjét művelni. Az urbáriumban és a dikajegyzékekben szereplő, tizedet nem adók egy része egyébként talán éppen ezeknél a hámoroknál végzett bérmunkát, mások pedig természetesen - különösen Nagyrőcén - a településen szükséges szolgáltató, iparos vagy talán szolgálói feladatokat láttak el. 10 PÉTER 2003. 563. p. 11 ILA 1944-1976. I. 297-299. p.